Mobil az iskolában – áldás vagy átok?

Míg Franciaországban a tavalyi tanévtől betiltották az általános iskolai mobilhasználatot, más országokban előszeretettel használják az órákon a gyermekek saját digitális eszközeit.

Magyarországon maguk az intézmények dönthetnek arról, hogyan korlátozzák a mobilok és tabletek használatát. A közfelfogás szerint az okostelefonok elvonják a diákok figyelmét nemcsak a tananyagról, hanem egymásról is, ugyanakkor olyan fogalmak születnek, mint az e-learning vagy az m-learning, azaz a digitalizáció és a mobileszközök használata tanulási, oktatási célokra. Egy biztos: ma már tanár és diák zsebében is állandóan ott lapul a kicsi, de sokat tudó készülék, amely a tanulás során számos jól alkalmazható funkciót rejthet.

A diákok előrébb tartanak, mint az iskola

Bár a tengerentúlon az iskolák digitális felszereltsége lényegesen jobb, mint a világ nagyobb részén, egy átfogó amerikai kutatás szerint a diákok 56 százaléka otthon gyakrabban és több technológiai eszközt használ a tanuláshoz, mint az osztályteremben.  A Project Tomorrow kutatás kiemeli, hogy a mobiltelefon óriási lehetőségeket kínál a tanulásban, de talán ennél is izgalmasabb, hogy ezek kiaknázásában a diákok jóval előbbre járnak, mint az oktatási rendszer. A gyerekek nem várják meg, amíg az iskola kitalálja, hogyan vonja be a digitális eszközöket az oktatásba, inkább ők kísérletezik ki a maguk biztos módszerét: 84 százalékuk internetes kutatásra, 59 százalékuk pedig általános információgyűjtésre használja mobilját, hogy jobban boldoguljon az iskolai feladatokkal. Az amerikai diákok ösztönösen fedezik fel, hogyan segítheti őket tanulmányaikban a mobiltelefon. Túlnyomó többségük már online forrásokból, tananyagból tanul, a tanárok azonban csupán 14 százaléka ad nekik rendszeresen olyan házi feladatot, amihez az interneten kell megtalálni a választ. Az online böngészés esetében azonban elengedhetetlen lenne, hogy a tanárok felhívják a figyelmet a forráskritika fontosságára, hogy a diákok már tanulmányaik elején megtanulják, mitől lesz hiteles egy online információforrás.

Egy egész lexikon egy kézben

A hazai Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. A mobiltechnológiával támogatott tanulás és tanítás módszerei című tanulmánya szerint a diákok közel negyven százaléka napi rendszerességgel használja tanulásra okoskészülékét – hívta fel a figyelmet a HVG.hu cikke. Erre a legnépszerűbb módszer az internetes böngészés, amit egyes készülékeken a diákok már hangutasításokkal is megtehetnek: a LG G7 vagy Q7 modelljeibe például a Google hangalapú asszisztensét építették be, így a diákoknak még a telefonhoz sem kell hozzáérniük, ha valamilyen plusz információra van szükségük. A tanárok maguk is színesíthetik az órai munkát digitális megoldások, pl. QR-kódok használatával, amelyek bármilyen, az adott tananyaghoz kapcsolódó kiegészítő információt rejthetnek – szöveget, képet, telefonszámot, hiperhivatkozást vagy épp GPS koordinátát.

Mobilon jegyzetelni

Az LG megbízásából tavaly végzett felmérés szerint a fiatalok 57 százaléka nagy kijelzős mobilra vágyik, egyszerűen azért, mert a kisebb képernyő már alkalmatlan arra a rengeteg funkcióra, amire nap mint nap szükségük lenne. Ezek közé tartozik az említett netes böngészés és információgyűjtés, de ide sorolhatjuk a jegyzetkészítést is, hiszen ahogy a Project Tomorrow kutatásából kiderül, 10-ből 4 diák órai, iskolai jegyzetek írásához is gyakran a mobilját veszi elő. Az érintőceruzával felszerelt, de még középkategóriás mobilkészülékek – például az LG Q Stylus – kényelmes és gyors megoldást nyújtanak az iskolai jegyzetek készítésére. A Stylus esetében a képernyőt sem kell bekapcsolni a jegyzeteléshez, az elkészült oldalakat pedig a diákok azonnal megoszthatják egymással.

Fotó: 132rf.com

Nyelvtanulás a buszon

Okostelefonon keresztül számos online és offline szótár, illetve nyelvtanulást, fordítást segítő alkalmazás érhető el, amelyek akár beszéd alapján is képesek felismerni az adott nyelvet és támogatni annak megértését. A legismertebb fordítóalkalmazás a Google Translate, de a nyelvtanulásra szórakoztató alternatívát kínál a Duolingo is.

Kvízek és tesztek online

A mobiltelefonok nemcsak az önálló tanulás, hanem a csoportos munka során is jól használhatók. Számos olyan online felület létezik, ahol kvízeket, teszteket hozhatunk létre – ez lehetővé teszi a diákok számára, hogy egy adott kérdést átgondoljanak és reflektáljanak rá, a tanár pedig azonnali visszajelzést kaphat arról, hogy a tanulók megértették-e a tananyagot. Az egyik ilyen platform a Socrative, ahol a diákok már a kérdések megalkotásában is részt vehetnek. A mobil a közösen kidolgozandó projektfeladatoknál is komoly segítséget nyújthat: a csapat tagjai bárhol, bármikor tudnak információt gyűjteni és megosztani azt egymással.

A világ felfedezése kamerán keresztül

A mobiltelefonok egyik legnagyobb előnye, hogy segítségükkel dokumentálhatunk is: akár egy teleírt tábla tartalmát is rögzíthetjük egyetlen fotón vagy videón, így könnyebben felidézhetőek az órán elhangzott információk, de a diákok így a betegség miatt hiányzó osztálytársuknak is segíthetnek. Az osztálykiránduláson a diákok helyszíneket deríthetnek fel, és modern kincskereső játékokat játszhatnak, amelyekhez kapcsolódóan feladványokat oldhatnak meg. Épp ilyen helyzetekre fejlesztették ki az LG G7 ThinQ és a Q7 mesterséges intelligenciával felszerelt kameráját: a Google Lens alkalmazás a lefotózott tárgyakról — például épületekről, természeti képződményekről, növényekről, állatokról, könyvekről — nyújt kiegészítő információkat.

Forrás: https://napidoktor.hu/index