Még tart az egyetemisták albérlet keresési rohama

Még tart az egyetemisták, főiskolások albérlet keresési rohama, az érdeklődés a hónap végéig élénk maradhat, de a kínálatból lassan elfogynak az igazán jó adottságokkal rendelkező lakások.

Az ingatlanközvetítő cég szerint az albérlet keresésénél a fő szempont az ár mellett továbbra is az egyetem közelsége, illetve a jó közlekedés. A diákok Budapesten átlagosan 35 000 forintot hajlandóak fizetni szobánként, míg vidéken ez az összeg 26 000 forint. Az albérleti díjak az idei első félévben minimálisan, néhány százalékkal emelkedtek 2012 azonos időszakához képest.

A lakásbérleti szerződésekről nem érhető el olyan pontos statisztika, mint az adásvételekről, részben azért, mert e szerződések egy része a gazdaság szürke-fekete zónájába esik. Évek óta változatlan trend, főleg a magyar diákok körében, hogy kisebb, 2-4 fős lakóközösségeket alkotnak, így a szoba árát és a rezsit is megosztják egymás között.

A külföldi tanulókra inkább jellemző, hogy egyedül állják a lakásfenntartás költségeit. Az Otthon Centrum (OC) szerint az állami segítséggel hazánkba érkező nagyszámú brazil diák nagyjából 250-300 eurót szán a havi bérleti díjra, míg nyugat-európai társaik akár a 400 eurót is hajlandóak kifizetni.

Az egyetemisták számára a havi költségek mellett a másik legfontosabb szempont a lakás kiválasztásakor a felsőoktatási intézmény közelsége a bérleményhez. Ez nem feltétlenül csak földrajzi értelemben vett közelséget jelent, az egyetemhez, főiskolához átszállás nélküli tömegközlekedési kapcsolattal rendelkező területek lakásai hasonlóan vonzóak, mint az iskola szomszédságában lévők.

A kiadó lakás típusa, azaz, hogy téglaépítésű, vagy panellakásról van szó, kisebb súllyal esik a latba, mint a havi költségek, illetve az elhelyezkedés. A diákok emellett általában a bútorozott, gépesített albérleteket keresik. Az egyéves bérleti időszak általában jellemző az egyetemista bérlőkre, ami kellő biztonságot nyújt a tulajdonosnak.

Az OC arra is felhívja a figyelmet, hogy a nyomott ingatlanárak következtében érdemes most is elgondolkodni a lakásvásárláson, hiszen optimista forgatókönyvek alapján a 3-5 éves tanulmányi időszak végére a lakásárak trendje a jelenlegi csökkenésből növekedésbe fordulhat át.

Forrás: