Már gyermekként is stresszelhetünk!

Egy kutatás megerősítette, hogy már a legfiatalabb gyermekekben is stresszt vált ki az, ha szüleik negatív érzelmekkel viseltetnek irántuk. A tanulmányban 3 éves gyermekeket tettek ki ártalmatlan, de stresszt kiváltó helyzeteknek, amelyek során enyhén feszültté vagy frusztrálttá tették őket.

Mindegyik stresszes esemény után nyálmintát vettek tőlük, amelyben a kortizol, azaz a stresszhormon szintjét mérték. A kutatók a gyermekek és szüleik (főként édesanyák) közötti interakciót is vizsgálták úgy, hogy valamilyen feladatot végeztek közösen, vagy a szülő könyvet olvasott gyermekének.

A legerősebb stresszválaszokat azokban a gyermekekben figyelték meg, akik édesanyja a gyermek életének valamelyik szakaszában depresszióban szenvedett, illetve akik édesanyja ellenséges érzelmeket (frusztrációt, haragot, bosszúságot vagy kritikus megjegyzéseket) fejezett ki, miközben gyermekével játszott.

A kísérletet vezető Lea Dougherty, a Marylandi Egyetem kutatója elmondta, nem volt elgendő számú édesapa a résztvevők között ahhoz, hogy feltárhassák az apák és gyermekeik interakcióját, ráadásul a depresszió az apák körében ritkább.

stressz a depresszió egyik kockázati tényezője, ezek az eredmények pedig azt mutatják, hogy a szülő depressziója a gyermek depresszióját válthatja ki.

A Psychological Science következő számában megjelenő tanulmány eredményei Dougherty szerint biztatónak számítanak abban a tekintetben, hogy ha elegendő figyelmet fordítunk a szülőkre, már korán beavatkozhatunk, és segíthetünk azoknak a krónikus depresszióban szenvedőknek, akiknek van gyermekük.

Forrás: