Kölyöklabor az állatkert szívében

Iskolások csoportjainak kínálnak érdekes kémiai foglalkozásokat az állatkerti Varázshegyben megnyílt kölyöklaborban. A kémiát még nem tanuló gyermekek számára ezen a módon szeretnék élményszerűvé tenni az első találkozást a kísérletezéssel.

BASF Kids’ Lab – program a kémia megszerettetéséért        

Kölyöklabor nyílt a Fővárosi Állat- és Növénykert népszerű új létesítményében, a 2012-ben megnyílt Varázshegy belsejében. Az érdekes és látványos természettudományos, ezen belül kémiai kísérleteket kínáló labor foglalkozásaira az iskolák 2-6. osztályos csoportjainak jelentkezését várják. Alkalmanként egy vízkémiai és egy élelmiszerkémiai kísérlet elvégzésére van lehetősége a bejelentkező osztályoknak. Az egy órás foglalkozásokat heti két napon, keddenként és szerdánként, három idősávban (10, 12 és 14 órai kezdettel) tartják.

kiserlet a varazshegyen01

A kölyöklabor a BASF Kids’ Lab nemzetközi ismeretterjesztő programjának részeként nyílt meg. Az első BASF kölyöklabort 1997-ben nyitották meg Ludwigshafenben, a vállalat németországi központjában. A BASF kémiai ismeretterjesztő programjain 2012-ben több mint 64 ezer fiatal vett részt szerte a világon. Magyarországon 2011 októberében indult el a kölyöklabor program, amelynek keretében eddig ötezer hazai kisiskolás kapott betekintést a kémia rejtelmeibe.

A program célja, hogy a legfiatalabbaknak emlékezetessé tegye az első találkozást a laboratóriummal, felkeltse érdeklődésüket a kémia iránt, és hogy bemutassa, mennyi mindenben járul hozzá a kémia mindennapi életünkhöz. Kevésbé a szakmai ismeretek közvetítéséről, sokkal inkább annak a szemléletmódnak az átadásáról van szó, hogy hogyan is működnek a természettudományok. Ennek fontos eleme az önálló kísérletezés, így a gyerekek aktív részesei a foglalkozásoknak, ügyességüket, pontosságukat és kreativitásukat is fejleszti, hogy kis kémikusként dolgozhatnak. Kísérletezéseik eredményét egy történetbe foglalják, dr. Buborék és barátainak részvételével.

Jelentkezés és bővebb információ

http://www.zoobudapest.com/oktatas/basf-kolyoklabor

Forrás: