Kisbaba mellett is működhet a vállalkozás!

Idén negyedik alkalommal derült ki, melyik anyuka vállalata nyerte el leginkább a közönség szimpátiáját: az Év Anyavállalata elnevezésű pályázat 2010 óta keresi azt a mamát, aki a legjobban egyensúlyozik a babázás és a munka között. Idén a kétgyermekes Krivarics Ditta vállalkozása, az Otthonkommandó bizonyult a legnépszerűbbnek a szavazók körében.

Rengeteg anyuka ijed meg a kihívástól, hogy egyszerre neveljen gyermeket és indítsa be saját vállalkozását. Azt senki nem vonja kétségbe, hogy a feladat nem könnyű, hiszen egyszerre két „teljes munkaidős” állást kell betölteni, némi áldozattal, jó időbeosztással és rengeteg akaraterővel azonban ez sem lehetetlen.

„2010-ben hirdettük meg először a pályázatot olyan anyukák számára, akik legalább egy hat év alatti gyermekkel működtetnek, egy minimum egy éve működő vállalkozást. Ezt a szabályt mostanra lazítottuk, bevezettünk ugyanis egy kezdő vállalkozás kategóriát is, hogy minél több kezdő anyuka kapjon esélyt a bemutatkozásra, illetve, hogy minél több példa szolgáljon azok előtt a szülők előtt, akik félnek belevágni egy önálló projektbe.

Saját magam is megtapasztaltam, milyen sok küzdelemmel jár a munka és a gyermeknevelés összeegyeztetése, de szerencsére azt veszem észre, hogy egyre több anyuka érez magában bátorságot a pici mellett karriert építeni. Azok a szülők, akik ezt meg merik lépni, követendő példák, ezért is díjazzuk őket évről évre, bátorságot adva ezzel más kisgyermekes anyáknak.

Én minden nőt buzdítok arra, hogy szülés után se adja fel a karrierépítéssel kapcsolatos terveit, hiszen némi áldozattal és sok munkával a két tevékenység összeegyeztethető” – mondta el Vida Ágnes, az Év Anyavállalata díj alapítója, aki tanácsadásain maga is ötletekkel és trükkökkel igyekszik segíteni a kisgyermekes anyukák vállalkozásainak beindításán és fejlesztésén.

balance

Az Év Anyavállalata címet minden évben a közönség szavazatai alapján osztják ki. Idén több, mint hétezer szavazat érkezett a kisgyermekes anyukák vállalataira, végül az Otthonkommandó nevű blog vezetője, Krivarics Ditta bizonyult a legjobbnak, aki várandósan és egy alig egy éves kisgyermek édesanyaként indította el lakberendezési blogját.

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy konkrét tervekkel álltam neki a vállalkozásomnak. 2 éve jött az ötlet, hogy elkezdek blogot írni, s akkor a nagyobbik gyermekem még nem múlt el egy éves, a kisebb pedig még a pocakomban volt. Először csak blogoltam, és fél évnek kellett eltelnie, hogy tovább lépjek, akkor elkezdtem saját munkákat megosztani, majd elindítottam a tanfolyamokat is.

Néha nem egyszerű összeegyeztetni a munkát és a kicsiket, különösen azért, mert nincs kötött munkaidőm, ami miatt sokszor elúszok a teendők között. Az egésznek az a kulcsa, hogy az ember ne csak terveket készítsen, hanem elkezdjen dolgozni az álmain!

Az sem baj, ha nincsenek konkrét forgatókönyvek a fejében, hiszen nekem sem voltak, idővel azonban kialakult a kép, mit is szeretnék csinálni. Nagyon fontos, hogy az anyuka megtanulja beosztani az idejét: főként a kezdő szülők esnek abba a csapdába, hogy úgy érzik, minden kicsúszik a kezeik közül, ezt azonban idővel meg lehet tanulni kezelni.

Én minden kezdő anyukának csak azt tudom ajánlani, hogy merjen belevágni az önálló munkába, hiszen az embernek arra van ideje, amire szeretne” – mondta bátorítóan Krivarics Ditta, aki örömmel vette át az Év Anyavállalatának járó díjat.

Forrás: