Játszva tanulhatnak egymástól a gyerekek

Izgalmas gyermeknapi programok várják a fogyatékkal élő lurkókat és ép társaikat a Lurdy ház parkolójában június 7-én. A délutánon a legkisebbek izgalmas játékok között tanulhatják meg, milyen fontos egymás elfogadása.

Több civil szervezet és a Lurdy ház összefogásának köszönhető az a gyermeknap, amely 2014. június 7-én, 10.00-15.00 óra között kerül megrendezésre a Lurdy ház parkolójában. A rendezvény célkitűzésének hallatán örömmel mondtak igent az esemény fővédnökei, Béres Alexandra, fitnesz világ- és Európa bajnok és Orbán Csaba, paralimpikon, akiknek életében nagyon fontos a segítségnyújtás és az empátia.

A házigazda civil szervezetek fő célja, természetesen a Lurdy házzal karöltve, az integráció fontosságának hirdetése.

„Hisszük: egy gyermeknap is szolgálhatja azt a célt, hogy minél szélesebbre tárjuk azokat a kapukat, melyek a fogyatékossággal élő gyermekeket és felnőtteket a környezetüktől elválasztja. Ezen a napon is olyan programoknak adunk teret, melyeken közösen vehetnek részt gyermekeink, egészségi állapotuktól függetlenül, ezzel is lehetőséget adva az egymástól való tanulásnak” – mondta Dr. Tálos Marianna, a Mozdulj! Közhasznú Egyesület elnöke.

gyereknap

A gyermeknapi rendezvény összes programja ezeket a célokat szolgálja, ilyen például a különleges örömfutás akár a kerekesszékes gyermekeknek is, hiszen ezen a napon ez sem jelent akadályt! Ezen kívül a délutánon lesznek érzékenyítő programok, szájhigiéniás tanácsadás, szájjal-lábbal festő verseny, tandemkerékpár kipróbálása, vakvezető kutya bemutató, lufibohóc, rallyautó-, motor bemutató, és a gyerekek a KRESZ-parkban is kipróbálhatják ügyességüket.

A különleges gyermeknapon fellépnek a Csillagszemű Táncegyüttes tagjai, a fonyódi művészeti iskola növendékei, Jánoki Márió énekes, Köleséri Sándor színész, Ricsi Bohóc és barátai, Roll Dance Budapest Kerekesszékes Kombi Táncegyüttes és Sas Sándor paralimpikon is.

Az esemény szervezői: Lurdy ház, Meosz, Mozdulj! Közhasznú Egyesület, Rózsadomb Lions Klub

Támogatók: Baptista Szeretetszolgálat, Forever Living Products, He-dent-Tál Fogászati Rendelő, Lions Klub Fonyód, Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.