Iskolakezdés – Tömegével buktak az elsősök

A hatévesek kötelező beiskolázása miatt sokan kerülhettek éretlenül iskolába. Az elsősök között 4,6 százalék az évismétlők aránya, miközben a többi évfolyamon legfeljebb 1-2 százalék.

Az általános iskolai pedagógusok 48 százaléka ötvenévesnél, 11,8 százaléka hatvanévesnél idősebb – írja a Népszava híre nyomán az RTL online. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján a főállású tanítók és tanárok közt mindössze 6 százalék a harmincévesnél fiatalabbak aránya. A 2019-es 91 ezerről az elmúlt tanévben 102 ezerre nőtt az elsősök száma, miközben jelentősen csökkent azok száma, akik hatévesen még óvodába járnak. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a kormány a hatévesek kötelező beiskolázásáról döntött, ami alól csak szigorított eljárásban lehet felmentést kapni.

Mindennek az eredménye az lett, hogy sok kisgyermek éretlenül kerülhetett iskolába, amit igazolni látszik a Népszava cikke szerint, hogy az évismétlők aránya az első osztályosok közt volt a legmagasabb, 4,6 százalék, miközben a többi évfolyamon 1-2 százalék vagy annál is kevesebb.

gyerek, iskola, tanul

Fotó:123rf.com

Nőtt a sajátos nevelési igényű (SNI-s) tanulók száma is: az elmúlt tanévben 97,3 ezren voltak, míg egy évvel korábban 92,8 ezren. Az általános iskolások 8,1 százaléka SNI-s. Az emelkedés a KSH szerint a diagnosztikai eszközök korszerűsödése miatt történt.

A lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók aránya a 2021/2022-es tanév első felében 8 százalék volt, de nagyok a területi különbségek: a fővárosban 4 százalék alatti, Nógrád megyében viszont elérte a 17 százalékot. A lemorzsolódással veszélyeztetett diákok azok, akik közepes átlageredmény alatt teljesítenek, vagy egy év alatt 1,1 mértékű eredményromlást mutatnak. A roma fiatalok körében különösen magas a lemorzsolódás, tavaly 60,8 százalék volt.

A KSH adataiból az is kiderült, hogy 2010 és 2021 között 8 százalékról 21,1 százalékra nőtt az egyházi és felekezeti középiskolák aránya.

Olvasd el ezt is!

Irány a suli! – 10 + 1 tipp iskolakezdéshez

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.