Figyelni és várni

Ausztrál kutatók most megjelent tanulmányukban, arra a következtetésre jutottak, hogy a kisgyermekek beszéd késése nem vezet mentális problémákhoz a későbbiekben.

A kutatók tizenéves korukig követték nyomon a későn beszélni kezdő gyerekeket és úgy találták, hogy kortársaikhoz képest nem volt gyakoribb náluk a félénkség, depresszió vagy az agresszivitás. A szakemberek ezek alapján úgy vélik, hogy a "figyelni és várni" megközelítés a megfelelő hozzáállás azokhoz a kisgyerekekhez, akiknél az átlagoshoz képest késik a nyelvi fejlődés.

Az Andrew Whitehouse vezetésével lefolytatott követéses vizsgálat – melynek eredményét a Pediatrics című szakfolyóiratban ismertették – az eddigi leghosszabb távú ilyen tanulmány. A felmérésbe 1400 – a kezdeteknél – kétéves gyereket és szüleiket vonták be.

c12s8dy45

A szülők egy kérdőívet töltöttek ki a gyerek nyelvi fejlődéséről, melyben olyan kérdésekre válaszoltak például, hogy milyen szavakat használ már a kicsi.

Nagyjából minden tizedik kétévesnél állapították meg, hogy késői a beszédfejlődésük, ők használták a listán szereplő 310 gyakori szóból a legkevesebbet. A későn beszélő gyerekek 13 százalékánál tapasztaltak kétéves korukban olyan magatartásbeli eltérést is, mint a félénkség, szomorúság vagy csökkent aktivitás. Ezek a viselkedési formák azonban a felmérés 5 éves és 17 éves korban történt megismétlésekor nem jelentek meg nagyobb arányban a későn beszélőknél, mint a többieknél.

Forrás: