Csak a gyermekeinkért vagyunk képesek bármit megtenni

Február 11. a Betegek Világnapja. Ennek a napnak a kapcsán a betegekkel való együttérzés mellett azon is el kell gondolkodnunk, hogy a mindennapjainkban megteszünk-e mindent azért, hogy elkerüljenek a betegségek, teszünk-e eleget a saját egészségünk védelméért” – veti fel dr. Béres József, a Béres Egészség Hungarikum Program alapítója. A magyarok többsége ugyanis nincs túl jó bőrben; idősebbnek néz ki, mint ahány éves valójában, és maximum a gyermekei kedvéért hajlandó felkelni a kanapéról – derült ki a Béres Egészség Hungarikum Program kutatásából.

1993 óta ünnepeljük február 11-én a Betegek Világnapját. Ezt a jeles napot II. János Pál pápa kezdeményezte azért, hogy kellő figyelmet szenteljünk a betegeknek, és jobban megértsük a szenvedést.

„A Betegek Világnapja az együttérzésről, a megértésről és a támogatásról szól. Az egészségeseknek pedig azt üzeni, hogy vigyázzanak magukra, hogy azok is maradjanak. Az, hogy testileg-lelkileg-szellemileg kiegyensúlyozottak maradjunk, elsősorban a saját felelősségünk, és sokat tudunk tenni az érdekében” – mondta dr. Béres József.

A Béres Egészség Hungarikum Program „Táncolj az esküvőmön!” felhívással tavaly ősszel kampányt indított el azzal a céllal, hogy a gyermekeken keresztül üzenjen a szülőknek: a saját egészségükért legnagyobb részben ők maguk a felelősek. A kezdeményezés hatására a fiatalok egészséges életmódra buzdító üzeneteket küldtek, ki-ki a saját anyukájának, apukájának vagy a nagyszüleiknek. „Azt tapasztaljuk, hogy a témában született, sokszor nagyon megható kisfilmek, rajzok és fotók valóban befolyásoló erővel bírnak. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy egy e-galériában (https://www.facebook.com/beres.klub/app_660608043982267) folyamatosan bemutatjuk a leginspirálóbb pályamunkákat, az alkotókat és a családokat. Jó példákból szerencsére van elég, merítsünk lelkesedést belőlük!” – foglalta össze dr. Béres József.

A kampány alapjául a Béres Egészség Hungarikum Program országos reprezentatív kutatása szolgált, amelyből kiderült, a gyermekeinkért képesek vagyunk bármit megtenni. Igaz ez akkor is, ha az egészségünkről van szó. A nőkre, az anyákra valamivel erősebben hatnak a gyermekeik: ők egy 10 pontos skálán 8,8, a férfiak 7,6 ponttal jellemezték, hogy mennyire lelkesíti őket, ha a saját fiuk vagy a lányuk kéri, hogy éljenek egészségesebben.

csaladi_reggeli

A válaszadók elégedetlenségüknek adtak hangot a jól-létük, az egészség-közérzetük tekintetében. Úgy érzik például, hogy nincsenek túl jó bőrben. A megkérdezettek fele (51 %) a valós koránál öregebbnek érzi magát az egészségi állapota alapján, tízből nyolc embert pedig a társai is idősebbnek tippelnek annál, mint amennyit a személyi igazolványa mutat.

Az egészség, úgy tűnik, a nők számára fontosabb, mint a férfiaknak, de mindkét nem tisztában van vele, hogy többet kellene tennie annak megőrzéséért. Hogy miért nem fordítanak mégis nagyobb figyelmet rá? A nők leginkább a saját magukra szánt időt hiányolják, de a rendszeres mozgás, a lelki kiegyensúlyozottság, az elegendő alvás hiánya és a nem megfelelő mennyiségű zöldség- és gyümölcsfogyasztás is elöl végzett a listán az okok megnevezésekor.

„Könnyű kimondani: élj egészségesen! A megvalósítás azonban nem tűnik ilyen egyszerűnek. Pedig ez csak rajtunk, a döntéseinken múlik; így például azon, hogy milyen ételeket eszünk, hogy szánunk-e elegendő időt, energiát mozgásra, vagy inkább elmerülünk a kifogásainkban. Ha másért nem, legalább a gyermekeink miatt törődjünk többet az egészségünkkel! Nyissuk ki a fülünket, halljuk meg a kérésüket: a fiataljainknak szükségük van ránk! Ebben a mai, gyorsan változó, rohanó világban még inkább” – összegzi dr. Béres József.

Forrás: