Az ötezredik táborozóját fogadta a Bátor Tábor

Az ötezredik táborozóját fogadta a daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiájával foglalkozó Bátor Tábor Alapítvány az onkológiai kamasz turnusában Hatvanban.

A daganatos, haemophiliás és krónikus ízületi gyulladással (JIA) kezelt gyermekek a táborban olyan tevékenységeket próbálhatnak ki, amelyekre betegségük miatt máshol nincs lehetőségük. Állandó szakorvosi felügyelet mellett magas-kötélpályán mászhatnak, eveznek, íjászkodnak, sportolnak, lovagolnak, kézműveskednek, fotóznak, táncolnak, zenei és színjátszó foglalkozáson vesznek részt. Az élményterápiás programok célja a gyermekek önbizalmának növelése.

bator tabor2

A 2001-ben létrehozott Bátor Tábor Alapítvány első évben 70 onkológiai, illetve súlyos ízületi problémákkal, cukorbetegséggel és vérzékenységgel küzdő gyereket látott vendégül. Az állandó táborhelyet 2007-ben nyitották meg Hatvanban, ahol azóta évente több turnusban táboroztatják a magyar, illetve lengyel, cseh és szlovák gyerekeket. Idén kora tavasztól késő őszig összesen 850 táborozót vár az élménytábor.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.