Alvásborogató Tv Maci

Súlyosbítja a kisgyerekek alvásproblémáit a sok televíziónézés és számítógépezés, állítják a kutatók.

Seattle-i kutatók több mint hatszáz óvodáskorú gyerek tévénézési szokásait vizsgálták. A felmérésben résztvevő gyerekek átlagosan napi 73 percet töltöttek a képernyő előtt, ebből 14 percet este hét után. A saját készülékkel rendelkezők körében jóval magasabbak voltak ezek a számok – és gyakrabban is szenvedtek alvási nehézségektől.

„Azt gondoltuk, hogy az erőszakos tartalmak okozzák ezeket a problémákat, de kiderült, hogy akármit néznek a gyerekek lefekvés előtt, mindenképpen rosszat tesz nekik.” – mondta el a tanulmány szerzője Michelle M. Garrison. „Feltételeztük azt is, hogy az esti műsorok inkább felnőtteknek és tizenéveseknek szólnak, de ebben is tévedtünk: számos akad köztük, amelynek célközönsége a 7-12 éves korosztály.” A tanulmány a Pediatrics című folyóirat június 27-i számában jelent meg.

dxppp87x1

Becslések szerint a gyerekek 21 százalékának van legalább kétféle olyan alvásproblémája, mint a nehéz álomba szenderülés, gyakori ébredések, rémálmok és nappali fáradtság. Hogy ennek okát kiderítsék, a kutatók arra kérték a szülőket, hogy egy héten keresztül vezessenek naplót gyermekeik tévézési szokásairól.

Komoly problémának bizonyult, hogy a kicsik számos esetben találkoznak erőszakkal a rajzfilmekben. „A 3-5 évesek még nem tudják, hogy amit látnak, nem a valóság, így számukra ez ugyanolyan félelmetes.” – mondta el Garrison.

A felmérés hetében a gyerekek 18 százalékánál észleltek a szülők valamilyen alvási nehézséget. A saját tévével rendelkező gyerekek a többieknél 40 perccel több időt töltöttek a képernyő előtt és nyolcszor nagyobb eséllyel voltak ennek kitéve. Azt a kutatók is elismerik, hogy irreális elvárás lenne a média teljes száműzése a család életéből. A szülők feladata, hogy kialakítsák gyermekeikben a tévé és a számítógép helyes használatának szokását.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.