5 házi praktika, ha a gyermek rákvörösre ég

A felnőttek jobban odafigyelnek rá, mikor és mennyi ideig tartózkodnak a napon – egy gyermektől ez annyira nem várható el. Mit tegyünk, ha megtörtént a baj?

Egy gyermek számára megszűnik a külvilág, ha a homokban várat épít, vagy egyéb játékkal van elfoglalva, társaival kergetőzik a napon – észre sem veszi, és könnyen csúnyán megég a bőre. Utána csak a fájdalom marad, ő pedig még azt sem tudja, mitől lettek hirtelen fájdalmai, mitől ég és viszket a bőr.

Amit tehetünk persze, elsősorban a megelőzés: ne hagyjuk, hogy a gyermek, a kisiskolás napon legyen, amikor a nap legerősebben tűz. A délelőtt 10 és délután 3 óra közötti időszakot kerüljük, ilyenkor ne menjen a kicsi se napra. A játékba bele lehet feledkezni, de figyeljünk oda, hogy egyhuzamban negyed óránál több időt ne töltsön a napon, akkor jó eséllyel elkerülhető a leégés!

Ha mégis napra megy, legyen rajta a bőrt kellően védő, de szellős ruhácska és a fején sapka, ami az arcot is védi. A ruha alól kilógó csupasz testrészeket kenjük be naptejjel.

gyermek46

Amennyiben azonban megtörtént a baj, és a gyermek rákvörös lett, szükség van az azonnali segítségre. Fontos, hogy a leégett bőrhöz ne érjen hozzá semmi, vigyük a gyermeket árnyékba, hűvös helyre, besötétített szobába, és helyezzük úgy, hogy ne nagyon érintkezzen az égett bőrével semmi. Adjunk neki elegendő vizet, a kiszáradás ellen! Citromos limonádé, gyenge tea is jöhet.

A továbbiakban is a hideg víz lesz a megoldás a leégés ellen – első lépésben. Fürdessük meg a gyermeket hideg vízzel, majd ha készen van, töröljük meg, és hideg vizes borogatást fektessünk a megégett bőrfelületre. A borogatást cseréljük sűrűn, hogy mindig elég hűsítő legyen. Az égett bőrt kenjük be hidratáló krémmel, megfelelő a napozás utáni hűsítő krém is.

Hideg teafiltert is tehetünk a fájdalmas bőrfelületre, mivel a teában levő csersav enyhíti a fájdalmat. Készíthetünk hűsítő fürdővizet, amelybe nagyjából 10-10 csepp kamilla és levendulaolajat teszünk – a víz persze legfeljebb langyos legyen! Egy csészényi szódabikarbónát ugyancsak szórhatunk a fürdővízbe a bőr megnyugtatása érdekében.

baba97

Amennyiben szükséges, hogy a gyermek felöltözzön, csak a bőrt nem irritáló, vékony és könnyű ruha kerüljön rá, kizárólag pamutból. Ez okoz a legkevésbé kellemetlenséget és nem irritálja a leégés miatt fájó bőrt. Az ágyneműje is legyen a legfinomabb anyagból ezekben a napokban!

Súlyosabb eset, ha a kisiskolás bőrén hólyagok is megjelennek. Ilyen esetben érdemes gyógyszerész vagy orvos tanácsát kikérni arról, milyen krémet ajánl az égésre. A hólyagok már másodfokú égésnek számítanak, ezért szakszerű ellátást igényelnek. Még az a veszély is fenyeget, hogy a gyermek kiszárad – az égett felület ugyanis levedzik.

Ha úgy tűnik, hogy a leégés mellett a kicsi napszúrást is kapott, azonnal vigyük be az orvosi ügyeletre! Sajnos nem nehéz napszúrást kapni, tünetei pedig egyértelműek: a gyermek szédeleg, émelyeg, hány, hidegrázással küzd és láza van.

A gyermekek kevésbé tudnak vigyázni magukra, ezért vigyázzunk rájuk mi, ha jön a napos idő! Mindenki tudja, mi az erős nap hosszútávú hatása: nemcsak a bőr öregszik tőle előbb, de a bőrrák is fenyeget.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: