Visszautasított szex – Így hat a párkapcsolatra

Valamiért hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a férfiak sokkal jobban viselik a szexuális elutasítást, olyan, mintha nekik szinte az életük szerves része lenne ez a „rutin”. Pedig, ahogy egy nőnek sokszor megalázó, ha a szerelme akár fáradtságra hivatkozva elutasítja, úgy a férfiaknak sem esik túl jól a mellőzés. De hogyan hat ez rátok hosszútávon?

Azt aligha kell ecsetelni, hogy minél többször történik meg a szexuális közeledés elutasítása, annál nagyobb mértékben sérül az elutasított ember bizalma, önbizalma, párkapcsolatába vetett hite. Társadalmilag alapvetően úgy vagyunk beállítva, hogy a szexuális kezdeményezés a férfi dolga, a nőnek pedig ezzel együtt kell működnie a házasságban, továbbá neki kell kimondania, hogy lesz-e együttlét, avagy sem. Ez így kimondva (leírva) is furcsán hangzik, de a legtöbb ember mégis ezt várja el otthon, a négy fal között – számol be a Bien.

Sok párkapcsolatban kicsit különösnek, sőt, ritkának számít, ha a nők kezdeményeznek, és az is, ha nem mondanak időnként nemet az együttlétekre.

Ugyanakkor akadnak olyan viszonyok is, amikben mindez pontosan fordítva történik, és a férfiakat kell jóformán unszolni a hálószoba felé. Utóbbi a felmérések szerint ritkább. Azonban pusztán azért, mert nagyobb valószínűséggel kerül elutasításra egy férfi, mint egy nő, még nem jelenti azt, hogy az erősebbik nem tagjai könnyebben kezelik ezeket a helyzeteket.

kapcsolat, frigiditas

Őt nem akarod, vagy a szexet?

Az együttlét visszautasítása egy párkapcsolatban: hogyan hat rátok és mit tehettek

Akármelyikőtök is utasítja el a közeledést, a legnagyobb tragédia ebben az egyszerű és hétköznapi helyzetben az, hogy az emberek általában saját magukat azonosítják a szexszel. Mit is jelent ez? Azt, hogy ha te azt mondod a szerelmednek, hogy most nincs kedved összebújni, akkor ő ezt úgy fordítja le magának, hogy hozzá nincs kedved. Tehát te nem a szexet utasítod el, hanem őt, és ez egy hatalmas különbség.

Persze, ez nem fedi a valóságot, de másként csapódik le az elutasítás, hiába is szeretnéd ezt elkerülni. Szerencsére könnyen bele tudod képzelni magadat a helyzetbe: ha te készülsz nagyon az estére, felveszel egy szép fehérneműt, sminkelsz, parfümöt fújsz magadra, majd a szerelmed közli, hogy fáradt, vagy pusztán nem akar szexelni, akkor bizonyára neked sem a megértő éned kerül előtérbe. Te is azt fogod érezni, hogy téged utasított el a szerelmed, nem pedig a szexet, amire vágyakoztál.

Kétség sem fér tehát ahhoz, hogy a rendszeresen elutasított partnerek nem csak magukat, hanem a párkapcsolatukat is megkérdőjelezik majd, aminek természetesen félrelépés éppúgy lehet a vége, mint szakítás.

Az időzítés nagyon lényeges

Egy hosszú távú kapcsolatban óhatatlan, hogy lesznek időnként elutasítások, de nagyon nem mindegy, hogy ezek milyen formában kapnak helyet a hétköznapok során. Ahogy múlnak az évek, egyre jobban megismeritek egymást, és pontosan tudni fogjátok, mikor vágyik a másik feletek az összebújásra, illetve mikor kívánja azt a háta közepére. Pl., ha a szerelmed alig várta, hogy hazaérkezz, de látja rajtad, hogy életed egyik legrosszabb napja volt, akkor minden bizonnyal nem az lesz számára az elsődleges, hogy minél előbb a hálóban kössetek ki. Ugyanígy, ha tudja rólad, hogy számodra az egyik legjobb feszültséglevezető lehetőség az ágytorna, akkor annak ellenére is szeretkezni akar majd veled, hogy eredetileg nem ez volt a terve.

Fotó: 123rf.com

Bár úgy tűnhet, az elutasítás az évek előrehaladtával gyarapodhat, ennek valószínűleg éppen az ellenkezője fog történni, egyszerűen azért, mert jobban meg fogjátok ismerni egymást.

Ettől függetlenül nem fog kevésbé fájni a lelketeknek a nemleges válasz, de mindezen csökkenteni lehet néhány praktikával.

Az együttlét visszautasítása egy párkapcsolatban: hogyan hat rátok és mit tehettek

Érdemes jobban figyelnetek a másik jeleire, és a korábbiaknak megfelelően alkalmaznotok a „jókor, jó helyen” alapelvet. Segít az is, ha elutasítás esetén kilátásba helyeztek egy másik alkalmat, amikor az elmaradt estét pótolni tudjátok, aktuálisan pedig felajánlotok egy másik lehetőséget a kapcsolódásra, pl. egy összebújást a kanapén. Ki tudja, talán a közelségtől mégis megjön a kedvetek?

Szép gondolat, hogy a szexuális érdeklődés mindkettőtök esetében ugyanakkor jelentkezik, de erre meglehetősen kicsi az esély, nagyon ritkán lesztek egyformán és egyszerre ráhangolódva a szeretkezésekre. Azonban rengeteget számít, hogy az esetleges elutasítást miként kommunikáljátok egymás felé, illetve az is, milyen mértékben engedtek a másik kívánalmainak. Erőltetni nyilván nem szabad és nem is lehet semmit, de létfontosságú összehangolni az igényeket, hiszen a szex, a jó szex igazi alapköve a tartalmas párkapcsolatoknak.

Olvasd el ezt is!

Videó – Ezek a szexmentes kapcsolatok leggyakoribb okai

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.