Szerelem COVID idején – Te sem mersz randizni? Így változtak meg a szokásaink

Sokaknak nagyon megnehezítette a randizási lehetőségét a Covid-járvány több okból is. Pontosan ezeket az okokat gyűjtötte össze egy kérdőív segítségével a kanadai társkereső szolgáltatás, a PlentyOfFish (POF). Ráadásul azóta már egy sajátos kifejezést is megalkottak erre a helyzetre, a “hesidating”-et.

A “hesidating” azt foglalja magában, amikor valaki kellemetlenül érzi magát a randizással kapcsolatban, vagy csak nem úgy áll hozzá, mint régen a jelenlegi helyzet miatt. Ennek persze embertől függően több oka is lehet, de a fő probléma az maga a Covid által létrejött szabályozások, vagy éppen a félelem érzete – számol be a Glamour.hu.

A platform pedig pontosan ezért készítette el ezt a kisebb véleménykutatást Nagy-Britannián belül. A kérdőív középpontjában az állt, hogy mennyire érzik máshogyan magukat az emberek, ha randizásról van szó, illetve hogy mennyire szeretnének komoly vagy nem komoly kapcsolatokba kezdeni. Kiderült, hogy az emberek fele egyetért a “hesidating”-gel, és hogy nagyon sokan nem biztosak benne, hogy milyen típusú kapcsolatot szeretnének.

Fotó: 123rf.com

Mindezt pedig nehezítik olyan tényezők, mint az oltottság kérdése, a távolságtartás, vagy éppen az aktuális helyzetre való nézőpontok ütközése. Mind olyan tényezők, amik nagyon könnyen el tudják rontani már a legelején az ismerkedést. És ha sikerül is megbeszélni egy első randit, akkor is ott van az a kérdés, hogy hogyan köszönjünk a másiknak, mi az a köszönési mód, ami nem túl tolakodó. Valaki annyira próbálja tartani a távolságot, hogy az ölelés és puszi kizárt, de valakinek ez egyáltalán nem okoz gondot. A kérdőív pedig azt is kimutatta, hogy az emberek 62%-nak fontos az, hogy a másik fél is oltott legyen, amivel lehetséges, hogy sok olyan embert zárunk ki, akiket amúgy nagyon kedvelnénk.

A randizás a Covid ideje alatt megnehezedett és olyan dolgokra kell figyelnünk, amikre eddig nem is gondoltuk volna. De ez a helyzet segítségünkre lehet abban, hogy újragondoljuk azt, hogy mit is keresünk egy partnerben. Adj magadnak időt, hogy kiismerd ezeket az új szokásokat és ha nem érzed jól magad valamiben, akkor ne sürgesd. Amint eljön az ideje, úgyis érezni fogod, hogy kivel és mikor tartod biztonságosnak, hogy ismerkedjetek.

Olvasd el ezt is!

Szerelem COVID idején – A járvány átrajzolta az érzelmeket

Forrás: https://napidoktor.hu/index