Hol a szerelem és hol a vágy az agyban?

A tudománynak köszönhetően azt már tudtuk, hogy a szerelem a fejünkben “rak fészket”, nem a szívben, egy nemzetközi kutatócsoport tanulmánya most megmutatta, hogy az agyon belül hol keressük a szerelmet, és hol szexuális vágyat.

A Journal of Sexual Medicine című szakfolyóiratban (onlinelibrary.wiley.com) közzétett dolgozat az első, amely pontosan feltérképezi intim dolgaink agyon belüli kapcsolatát. “Eddig soha, senki nem vizsgálta együtt ezt a kettőt, hogy aktivitási mintázatukat így lássa” – mondta Jim Pfaus, a kanadai Concordia Egyetem  (www.concordia.ca) professzora, a tanulmány társszerzője.

A kutatók azt is elképzelhetőnek tartották korábban, hogy a két érzelem teljesen elkülönül az agyon belül, a vizsgálatok azonban azt mutatták, hogy a szerelem és a vágy különböző területeket aktivál ugyan az agyban, ám ezek kapcsolatban állnak egymással.

Pfaus amerikai és svájci kutatótársaival húsz korábbi tanulmány eredményeit elemezte, amelyek mindegyike olyan körülmények között készült, ahol a vizsgálat résztvevője erotikus képeket nézett vagy éppen kedvese arcmását, miközben agyi aktivitását funkcionális mágneses rezonanciás készülékkel (fMRI) követték nyomon.

Valamennyi adat összesítése és elemzése után a nemzetközi kutatócsoport el tudta készíteni a szerelem és a vágy teljes agyi térképét.

szex

Úgy találták, hogy különösen két agyterület, az insula és a striátum felelős azért a folyamatért, ahogyan a szexuális vágy szerelemmé fejlődik. Az insula (sziget) az agykéreg meglehetősen rejtett területén, a mély oldalsó barázda alján található, a temporális és az elülső lebeny között, míg a striátum (csíkolt test) mellette, az előagyban foglal helyet.

A szerelem és a nemi vágy eltérő területeket aktivál a striátumon belül. A szexuális vágy által aktivált területet általában olyan dolgok aktiválják, amelyek eredendően élvezetesek, mint például a szex vagy az étel. A szerelem által aktivált terület pedig abban a kondicionálási folyamatban vesz részt, amelyben a jutalommal vagy élvezettel társuló hatások az eredendően élvezetes dolgok szintjére jutnak agyunkban. Mindez azt jelenti, hogy miközben a szexuális vágy szerelemmé fejlődik, ezeket az érzelmeket a striátum különböző területe dolgozza fel.

Némiképp meglepő, hogy a striátumnak ugyanez a része kapcsolatban van a drogfüggőség kialakulásával is. Pfaus szerint erre jó ok van. “A szerelem tulajdonképpen egy szokás, amely a szexuális vágyból formálódik ki, ahogy a vágy elnyeri jutalmát. Ugyanúgy működik az agyban, mint amikor szerektől válik az ember függővé” – magyarázta.

Forrás: https://napidoktor.hu/