Hatalmas szakítások a Covid utáni időszakban

Biztosan mindenki észrevette, hogy az elmúlt egy évben mintha kicsit több kapcsolati előrelépés lett volna, mint korábban. Legyen szó eljegyzésről, összeköltözésről, házasságról stb. Ezzel ellentétben arról is nagyon sok helyen lehetett olvasni, hogy magát a randizást, illetve a már meglévő kapcsolatok alakulását is megnehezítette a pandémia. De mi történt azokkal, akik éppen akkor jöttek össze?

A legnagyobb probléma ebben a helyzetben, hogy azok a párok, akik ebben az időszakban ismerték meg egymást, egy olyan helyzetben kerültek egymás mellé, amikor korlátozott lehetőségeik voltak. Ezalatt azt értve, hogy nem tudtak igazán másokkal találkozni és nem kerültek olyan helyzetekbe, mint amibe amúgy normális keretek között kerültek volna – számol be a Glamour.hu.

Fotó: 123rf.com

Világvége van, elő a gyűrűvel

Lehet szó hosszú kapcsolatokról vagy nagyon frissekről az biztos, hogy az elmúlt egy évben legalább kétszer annyi nagy kérdés csattant el, mint eddig. Több felmérés is kimutatta, hogy a pandémia ideje alatt a társkereső oldalak használata is megnövekedett. Természetesen mivel élőben nem lehetett találkozni, ez valahol érthető is, de olyanok is regisztráltak, akik eddig nem is kerestek kapcsolatot. Illetve azt is kimutatták, hogy akik ebben az időszakban találkoztak azok sokkal intenzívebbnek élték meg a kapcsolatot, mintha már több éve együtt lennének. Az emberek nagy része tehát kapcsolatokba menekült, ha pedig már kapcsolatban voltak, akkor sürgetőbbnek érezték, hogy most lépjenek.

Miért veszélyes erre a helyzetre támaszkodni?

A pandémia sok olyan körülményt teremtett, ami semmikor máskor nem fordulhatott volna elő csak most. Egyértelműen, mint majdnem minden, ami a világban történik ez is hatással van ránk illetve döntéseinkre. Pontosan ezért lehet az, hogy egy ilyen helyzetben a biztonságot keressük, amit sokan úgy értek el, hogy párt kerestek vagy éppen a következő szintre emelték a kapcsolatuk.

Fotó: 123rf.com

Nem lehet kijelenteni teljes egészében, hogy ez mindenkinél a járvány hatása miatt volt, de az biztos, hogy sokakra nyomást helyezett ez a helyzet. Amint viszont ennek vége és már nem lesz rajtunk ez az érzés, akkor feltevődik a kérdés, hogy vajon még mindig ugyanazt érezzük-e a másik iránt, mint amikor egy teljesen másik helyzetben voltunk? Főleg azoknál van erre nagyobb esély, akik tényleg nagyon hirtelen ugrottak olyan távot, amit máskor nem tettek volna meg. Ha pedig más okokból hoz az ember egy ilyen döntést és nem tényleges érzelmek miatt az sajnos előbb vagy utóbb ki fog bukni.

Mit lehet tenni ellene?

Ami egyértelmű és minden kapcsolat alapja, hogy őszinték legyünk a másikkal, tehát ha esetlegesen tényleg előjönnének ilyen kételyek bennünk, akkor azt egyből beszéljük meg partnerünkkel. Próbáljunk meg minél több olyan helyzetet kialakítani, ami a mindennapi életünket körülöleli, találkozzunk barátainkkal párunk társaságában, vagy vizsgáljuk meg, hogy hogyan reagál az átlagos napi rutinunkra. A lényeg, hogy ne veszítsük el a fejünket, akkor se ha most kicsit más ingerek érnek bennünket.

Persze ez nem azt jelenti, hogy ez mindenkire egyformán igaz, de a számok és felmérések alapján úgy tűnik, sokaknak meggyűlt a baja a kapcsolatokkal a Covid utáni időszakban.

Szakítás – Hogyan kezeljük az exünket?

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.