Hármasban jobb? – Ezzel a 3 szextársassal tégy egy próbát!

Társasjáték résztvevőként mind nyerni szeretnénk, kisebb-nagyobb bukkanókkal a folyamat során, de a cél mindig a győzelem.

Ugyanezen logika szerint éljük életünket és alakítunk ki kapcsolatokat. Olykor vesztesen jövünk ki a végén, olykor pedig győztesen, de minden kimenetnek vannak tanulságai. Nos, a szex társasjátékok is ezen elv alapján jöttek létre, azzal a különbséggel, hogy mindegyikben csakis nyerhetünk.

Fontos leszögezni, hogy ezek a játékok nem kifejezetten csak a szexről szólnak, sokkal inkább önmagunk és párunk megismeréséről és a szexualitásunk felfedezéséről. Segítik elmélyíteni a kötelékeket, mind testi, mind lelki kapcsolat terén, hiszen jól tudjuk, hogy hosszú távon csak akkor működhetünk együtt, ha ezeken a területeken megtaláljuk az egyensúlyt. Ekkor érezhetjük azt, hogy az én-ből és a te-ből MI leszünk. Vagy puszta szórakozásból vágunk neki.  Bárhogyan is, de megéri.

Fotó: 123rf.com

Kiknek érdemes kipróbálni egy szextársast?

  • Régóta kapcsolatban élő pároknak, akik talán úgy érzik, hogy a rutinszerű mindennapok kispadra tették a szenvedélyt és az élvezeteket, és fel szeretnék pezsdíteni a szex élményét, és az együtt töltött idő minőségét.
  • Olyan friss pároknak, akik jobban megismernék egymást, és felfedeznék együtt az újdonságok sokaságát és saját szexualitásukat.
  • A kalandra vágyóknak, akik csak játszanának, és habzsolnák a mámort, kicsit szabadabbra véve a szabályokat, és főként az élvezetekre koncentrálnának.

Mindenki számára lehet újat mutatni. Ezek a játékok pedig tele vannak újdonsággal, intenzív testi és lelki élményekkel, meglepő kérdésekkel és feladatokkal. A játékok kulcsa az, hogy ne zárkózzunk el semmitől. Legyünk nyitottak és felfedezőek, bízzunk meg egymásban, mivel minden normális.

MONOGAMY – Egy szenvedélyes viszony… a pároddal!

A klasszikus Monopoly-ra emlékeztető külső, nagy doboz, kör alakú tábla, négy pakli kártya, dobókocka… olyan, mint  egy átlagos társasjáték. Na, de itt jön a csavar. A Monogamy inkább párkapcsolati társasjáték, mintsem szextársas. Ugyanis ennek a játéknak az a különlegessége, hogy felépítésének köszönhetően a könnyed és játékos feladatokon át, gyönyörűen  visz át benneteket a szexualitásba, és annak megélésébe. Testileg és lelkileg olyan finoman és könnyedén hangol össze titeket, hogy a játék végén, amikor már forró hangulatban egymásnak estek, az egy hatalmas és felejthetetlen élmény legyen mindkettőtöknek.

Ezzel a játékkal garantált a rajongás visszatérése egymás iránt. Ha pedig friss kapcsolatban vagytok, akkor egy erős alapot adhat a közös jövőtöknek és az egymás iránti bizalom kiépítésének.

Fotó: 123rf.com

AVK: Adsz Vagy Kapsz? – Egy izgalmas és izgató játék

Úgy is mondhatnánk, hogy a Monogamy egy új verziója, vagyis felépítésében eléggé hasonlóak. Kiszerelésében sokkal kisebb, visszafogott dizájnjának köszönhetően, nem levágós, hogy egy szextársas van a polcotokon, vagy a táskátokban. Változás és eltérés még, hogy ez a játék már gendersemleges, ami valljuk be, igen fontos és pozitív tényező. Vagyis mindenféle összetételű párnak tökéletes időtöltési lehetőséget biztosít.

A játék célja: jobban megismerni önmagunkat, párunkat, és megtalálni az egyensúlyt testi és lelki vágyaink között. Az elejétől a végéig egy izgató és izgalmas folyamatú játékban lehet részünk. Itt is tökéletes és szinte észrevétlen átmenetet biztosít a ráhangolódástól, a lepedőakrobatikáig. Az átmenet lényege az, hogy lépésről lépésre feloldódjanak bennünk a gátlások és a végjátékban, az olyan feladatok, amik általában csupa pírba borítanák az arcotokat, már meg se kottyanjanak.

Az AVK egy könnyed, huncut, és szexi társasjáték, ami segít felismerni a kapcsolatotok dinamikáját, és jobban megismerni, megélni a vágyainkat.  Sose tudhatjuk, hogy ki ad vagy ki kap éppen, de mindketten jól járunk.

SZEXpedíció – A gyönyör kincsestérképe

Szintén egy gendersemleges játékkal állunk szemben. Már ránézésre is érződik, hogy ez a játék nem szórakozik. Ha ezt választjátok, biztos, hogy bele csaptok a legvadabb közepébe a gyönyörnek és a kísérletezésnek. A három közül ez az a játék, ami nem ismeri a gátlás szót. Itt a feladatok már sokkal meredekebbek és feszegetik a határokat, olykor talán át is lépik az előbbiekhez képest. Szóval, ha erre a játékra esne a választás, legyetek bátrak, és merjétek kipróbálni az újdonságokat, mert csalódás aligha érhet.

A SZEXpedíció már inkább a szexuális fantáziák kiélésére koncentrál, emellett vannak játékos és intim kérdések, feladatok is. A játék menetében is kiszámíthatatlan és hihetetlenül izgalmas, hiszen sose tudhatod, hogy milyen mezőre visznek a dobókockák. Lehet, hogy egy huncut kérdést kell megválaszolnod, de az is lehet, hogy bekötött szemmel kell ülnöd percekig, ami idő alatt a párod azt tesz a száddal, amit csak szeretne. Ebben a játékban csak a fantázia szabhat határt, nem pedig a gátlások. De ne felejtsük el azt sem, hogy mindent szabad, de semmi sem kötelező.

Az garantált, hogy egy ilyen játék után olyan emlékeid lesznek, amikbe belegondolva is elpirulsz és libabőrös leszel például a munkahelyeden egy meeting kellős közepén. Illetve a napokig tartó izomlázat is bele kell kalkulálni, de szerintünk teljes mértékben megéri, nem?

Olvasd el ezt is!

Neveljünk szexuálisan is tudatos felnőtteket!

Forrás: https://napidoktor.hu/index