Ezért értelmetlen ismerkedni társkereső segítségével

Már csak azért sincs értelme első látásra eldönteni a tudomány szerint, hogy valaki tetszik-e nekünk a Tinderen, mert egy pozitív személyes találkozót követően úgyis vonzóbbnak fogjuk találni az illetőt.

A University of Kansas munkatársait az érdekelte, hogy miként változik a másik iránti fizikai vonzalmunk egy személyes találkozást követően annak függvényében, hogy az illető rokonszenvesnek, ellenszenvesnek vagy épp semlegesnek bizonyult. Mint kiderült, azok megítélése, akiket eleve vonzónak találtak, nem váltak vonzóbbá partnereik számára a személyes találkozót követően, míg a barátságos és humoros emberek vonzalmi faktora hamar magasra kúszott.

A kutatás során a szakember és csapata 65 pár vadidegent vizsgált, akik három csoportra osztva hajtottak végre különböző feladatokat. Az önkéntescsoport ellentétes nemű, heteró idegenek fotóit mutatta, akiket 1-től 10-ig kellett pontozni vonzalom fizikai alapján. Ezután ezek az emberek érkeztek a laborba, és tízperces beszélgetést folytattak a pontozókkal. Ezt követően az önkéntesek elmondták benyomásaikat, és és újra pontozták ugyanazokat a fotókat.

Mindez azt mutatja, hogy hiába tartunk valakit néhány fotó alapján vonzónak, a személyes találkozó alkalmával teljesen átalakulhat bennünk a róla kialakított kép. Amikor viszont csak a gép előtt ülve válogatunk, a potenciális partnereket egymáshoz hasonlítjuk, nem látjuk még át a teljes személyiséget és interakciós lehetőséget, ami a vonzalmat jelentősen befolyásolja” – mondja Jeffrey Hall.

Forrs: nuus.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.