Ezektől a gyakorlatoktól jobb lehet a szex

Akármelyik észveszejtő vagy éppen gyengéd együttlétet tönkre tudja tenni, ha levegő kerül a hüvelybe, és az később hangosan távozik. Veled is előfordult már? Tudd meg, mit tegyél, hogy ezt a kellemetlenséget elkerüld!

A problémát a hüvely záróizmának renyhesége okozza. Azt gondolnánk, ezzel a fiatal nők nem küszködnek, vagy legalábbis szülés után fordulhat csak elő, mivel nagy nyomásnak és tágulásnak volt kitéve az a terület. A helyzet azonban az, hogy mint minden izmot, a medencealapi izmokat, vagyis a gát izomzatát is erősíteni kell, hogy megfelelően funkcionáljon – számol be a Bien.

Ha tudatosan dolgoztatod a hüvelyi izmokat, két legyet ütsz egy csapásra. Kivéded a kínos pillanatok lehetőségét, ráadásul párodnak is felejthetetlen örömöket okozhatsz a megedzett gyönyörhozó izmoddal: sokkal intenzívebben rá tudsz fonódni, ezzel az élvezetes stimulációval pedig garantáltan a mennyországba repíted!

Ha valóban nem elég erős a záróizmod, az aktus során nem tudsz vákuumot képezni, vagyis a levegő könnyedén bejuthat, a partnered mondhatni beléd pumpálja a levegőt. Főként akkor áll fenn ennek a lehetősége, amikor hátulról csináljátok, vagy ha guggoló pozícióban vagy. Ami levegő bekerül, az sajnos ki is fog jönni – feltehetőleg hangosan.

szex

Fotó: 123rf.com

Beszéld meg a pároddal, hogy ez természetes, és hogy mi idézi elő. Bízz benne, hogy megértő lesz, próbáljátok természetesen kezelni a helyzetet, így nem fogja tönkretenni az együttléteket és neked sem megy el az önbizalmad a szextől. Azonban magától nem fog elmúlni a levegősödési probléma, úgyhogy vedd kezedbe az izmod sorsát, erősítsd meg és ints búcsút egyszer s mindenkorra a kínos hangoknak. Ne keseredj el, igazán egyszerűen és gyorsan lehet javítani az izom állapotán!

Hogyan csináld?

Ha szexistennő léted éppen pihenőpályán van, akkor is le tudod mérni, mennyire erősek vagy éppen gyengék a gátizmaid. Bármilyen torna, testmozgás közben könnyedén kiderül, ha többször végzel terpeszben előrehajló pózt, vagy éppen mélyre guggolgatsz – ekkor is gyakori a levegősödés.

Jó hír, hogy gyakorlatilag bárhol, bármikor javíthatsz a hüvelyi izmok renyheségén anélkül, hogy akárki is észrevenné. Próbáld ki mondjuk most! Vezesd a figyelmed alulra, az intim területedre. Egyszerűen szívd felfelé a hasad irányába a záróizmodat, mintha meg akarnál vele szorítani valamit. Tartsd meg néhány másodpercig, majd lazítsd el. Tudatosítsd magadban aktív és passzív működését. Ugye, mekkora a különbség? Végezd el többször egymás után. Minél erősebb az izom, annál tovább tudod aktívan, szorítva tartani. Naponta végezd és a hatás nem marad el.

A folytatásért KATTINTS IDE!

Olvasd el ezt is!

Durva szexuális rutin kezd beépülni az együttlétekbe, pedig a többség ezt sem élvezi

Forrás: Napidoktor.hu