Az Áldozat – Ez a nők legkedvesebb párkapcsolati játszmája

A játszma fogalma lassacskán nálunk is bekerül a közgondolkodásba. De ahogyan a többi egyszerű kifejezést, a játszmát is ezerféle értelemben használják.

Eric Berne pszichológus az „emberi játszmák” fogalom megalkotója arra figyelt föl, hogy a legtöbb ember életében sokszorosan ismétlődnek bizonyos kudarcos események (olyanok, amelyekre úgy szoktunk reagálni, hogy „Ó, szegény!” vagy  „De nagy marha voltál már megint!”). Rájött, hogy ezek a történések olyan szabályszerűen zajlanak le, mintha csak egy társasjáték előírásait követnék. Ezért nevezte el ezeket játszmának. Hamarosan azt is észrevette, hogy a „szegény áldozat” érdekes módon maga is aktívan dolgozik a kudarcos folyamat továbbgörgetésében, egészen a zárójelenetig.

A SOUL Academy szakembereivel a nők által a párkapcsolatban is igen „kedvelt” áldozati játszmákról beszélgettünk.

Vizi Beáta, tranzakcióelemzés (TA) módszerével dolgozó business és life coach, valamint kiképző coach egy példával mutatja be ezt a nem ritka párkapcsolati csapdát:

„Egy kevéssé – de rapszodikusan – elfogadott gyerek írhat magának olyan forgatókönyvet, mely szerint nem lehetetlen szeretetet kapni, de ehhez neki kell engedékenynek lennie, és mindent megtennie, hogy “ne rajta múljon” az elfogadás.

Hogyan talál felnőtt korában olyan partnereket, akik újra ilyen próba elé állítják? Úgy, hogy az életében szembejövőknek azonnal megmutatja engedékenységét, gyenge határvédelmét és szinte végtelen igyekezetét az alkalmazkodásra. Kik lesznek leginkább vevők erre a személyiségre? Akiknek nagy szükségük van rá, hogy elnézzék nekik a határok megsértését, és akik nem teszik bele a közös kosárba a maguk részét alkalmazkodásból, toleranciából, megbízhatóságból. Így aztán könnyen előáll ugyanaz az érzelmi viszony és kudarc, ami egyes számú hősünk gyerekkorát is végigkísérte. És amin ő lelke mélyén soha nem csodálkozik! A tudatból szóló “De hát hogyhogy?!” alatt ott bujkál a “Hát persze!” ismerős érzése.

Megbecsülésük hiánya, méltóságuk eltiprása és a kihasználtság uralja életüket. Úgy mutatkoznak be, úgy nyelik le – tehát engedélyezik – első perctől partnereik méltatlan viselkedését, úgy kérnek engedélyt (és fogadják el annak megtagadását) emberi jogaik érvényesítéséhez, amiből bármilyen partnerük hamar megérti az üzenetet, hogy “Itt az történik, amit te akarsz, mert nekem nincs bátorságom részt venni a szabályok kialakításában.”

Berne ezt a játszmát és az eköré szerveződő sorskönyvet “Rúgj belém!”-nek nevezi.

Fotó: 123rf.com

Semsey Zsuzsanna, integratív hipnoterapeuta, pszichológus és coach szerint a nők „áldozat” szerepe abból a hiedelemrendszerből táplálkozik, hogy nőnek lenni egy kiszolgáltatott, sérülékeny állapot, a nő veleszületett, predesztinált sorsa, hogy kizsákmányolják, elnyomják, bántsák. Ez a hiedelemrendszer nagyon gyakran tekint vissza többgenerációs múltra, és sokszor nemcsak az anyai ág, de még az apa oldal női felmenői is ezt a mintát közvetítik. Egy ilyen örökség, program alapjaiban kérdőjelezheti meg a nőiség elfogadását. Azonosulásra alkalmas pozitív minta nélkül – egy elesett, önmagát megvédeni, önmagáról gondoskodni képtelen személy nem feltétlenül ilyen – a nők elbizonytalanodnak szerepeikben, így abban is, hogy milyen egy jó párkapcsolat, mit várnak egy férfitól, és ők maguk nőként mit tudnak nyújtani. Szeretnének-e gyereket, be tudják-e tölteni női szerepeiket az életben?

A terápiás munka egyik nagyon fontos állomása a felismerés: az „áldozat” anya valójában nem vállalta a felelősséget sem magáért, sem a tőle függő, neki kiszolgáltatott gyerekéért. A kisgyerek meghatározó tudattalan érzése egy ilyen anya iránt a bűntudat, az az érzés, hogy az anyja szenved, és ő nem tudja őt megmenteni. Ez a tudattalan bűntudat az, ami a legnagyobb akadályát jelentheti a generációkon átívelő mintával való szakításnak: „Megengedhetem-e magamnak, hogy én boldog legyek, amikor a női elődeim ennyire szerencsétlenek voltak?” Az önismereti munka során gyakran ettől a tudattalan bűntudattól indulunk, és jutunk el a kliens belátásához, hogy az anyja, nem szándékosan és nem tudatosan, de cserbenhagyta őt. A belátásnak köszönhetően pedig a kliens talán képes megengedni magának azt a dühöt is, ami mindig is benne volt és mérgezte az életét. Többek között ezen a transzformáción keresztül születhet meg a női lét elfogadása, és a megbocsátás. Ellenkező esetben a bűntudat befelé dolgozik, és marad az önbüntetés: az áldozat szerep megvalósítása.

Dr. Malatinszky Judit Gestalt terapeuta, coach és diplomás szupervízor szerint először azt keressük és derítjük fel a klienssel, hogy mi az áldozati lét haszna, milyen előnyökkel jár ez a kliens életében. Az ember ugyanis alapvetően egy önfenntartó, önszabályozó rendszer a túlélés érdekében, tehát ha valamit nagyon sokat és jól csinál, annak bizonyosan meg van az értelme és a haszna a rendszer egésze szempontjából. Különben nem kötelezte volna el magát emellett.

Fotó: 123rf.com

Nem könnyű ez az első lépés. Annak belátása, hogy valami, ami ellen folyamatosan „harcolunk” vagy ami miatt folyamatosan szenvedünk és panaszkodunk, az valamiképpen haszonnal (is) jár a számunkra, elég nehéz. Ha azonban ezen az első lépésen sikerül túljutnia a kliensnek és tudatába kerül annak, hogy az áldozat szerep haszonnal is jár, hogy nem kell felelősséget vállalni dolgokért, nem kell kreatívan és cselekvően részt venni az életében, nyugodtan lehet gyenge és elesett vagy akár passzív, akkor elindul valami hihetetlen szép folyamat az önfeltárás és önmegismerés útján. Ekkor megnyílik a lehetőség arra, hogy a külvilágban megjelenő, közötte és a környezete között feszülő konfliktust – az áldozat és üldöző konfliktusát – azonosítsa önmagában is és megértse, hogy saját lelkében is ott rejlik és feszül az autoritáson alapuló archetipikus mintáknak a lenyomata. Felismerheti, hogy önmagában hordozza a gyenge és kiszolgáltatott, panaszkodó, gyáva esetleg lusta, ugyanakkor megfelelni akaró énjét, aki titokban tiszteli irányítóját és vágyik, arra, hogy teljesítse követeléseit. Ha ezen a lépésen is túljutunk, akkor megnyílik a kapu a polaritásokkal való munka irányába. Annak belátása, hogy minden tulajdonságunk polaritás párja is megtalálható bennünk, óriási előrelépést hozhat a kliens életében. A független, cselekvő, kreatív tevőleges és irányító én is – mint kiaknázatlan lehetőség – a rendelékezésére áll és az ő döntésén múlik, hogy akar e élni ezzel a lehetőséggel.

Forrs: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.