A COVID után még magányosabbak a szinglik

Eltelt egy újabb év a COVID járvány árnyékában, de 2021 második felétől az oltásnak köszönhető újranyitás miatt kicsit fellélegezhettek az egyedülállók is és újra merészebben vághattak bele a társkeresésbe.

De vajon az, hogy több esélyük volt a személyes kapcsolatépítésre, enyhítette a magány érzését? Elégedettebbek a magyar szinglik az életükkel a párkapcsolati státuszuktól függetlenül? A Randivonal.hu társkereső oldal ismét elkészítette kérdőíves felmérését, hogy kiderüljön: hogyan érezték magukat a párjukat kereső egyedülállók. A közel 2200 beérkezett válasz alapján úgy tűnik az időszakos bezárkózás nem okozott teljesen maradandó károkat.

Az egyik szemünk sír, a másik nevet

A társkeresők aktuális boldogsági indexe a 2020-as évhez képest 4 százalékot zuhant és úgy tűnik jobban elzárkóztunk egymástól, ugyanis 2021-ben közel 10 százalékkal többen érezték úgy, hogy nincs kivel beszélniük. Ugyanakkor a helyzet nem teljesen reménytelen, sőt!

Minden második egyedülálló nem érzi magát boldogtalannak amiatt, hogy egyedül kell megélnie a hétköznapokat. Továbbra is a Vas megyei társkeresőkre jellemző ez főként, illetve a kisebb településen élők sem érzik egyáltalán boldogtalannak magukat egyedülállóként.

A nemek tekintetében viszont továbbra is a férfiaknak megterhelőbb az egyedüllét és őket zavarja jobban, ha nincs kivel beszélniük, főleg a 30 alatti korosztály kétharmadát feszélyezi ez.

Habár az egyedüllétet 10-ből 6 társkereső többnyire jól viseli, legalább ennyiüknek hiányzik a társasági élet, főleg a 30-40 éves korosztálynak. A tavalyi kutatásban még a 30 év alatti korosztályt érintette inkább a társasági élet kimaradása, ám hosszú távon úgy tűnik az Y generációra volt nagyobb hatással az elszigeteltség.

A szociális elzártság következményei

Az elszigeteltség viszont inkább erősítette a kapcsolatokat és a kitöltők közel 70 százalékának van kihez fordulnia, akár örömről, akár bánatról legyen szó. Egyedül a kisebb településeken élőknél alacsonyabb ez az arány.

A felmérés megerősítette a korábbi év eredményét és továbbra is a 30 alatti férfiak tűnnek a legsérülékenyebbnek kötődés szempontjából, mert ők azok, akik a legkevésbé érzik közel magukat valakihez. Ráadásul éppen ebből a korosztályból főként az általános iskolát végzettek érzik úgy, hogy társas kapcsolataik felszínesek, emiatt ők különösen ki vannak éhezve a társaságra.

A legmagányosabb megye idén Tolna lett, ugyanis a megyében élő, kérdőívet kitöltő egyedülállók több mint kétharmada érzi magát magányosnak.

Társas kapcsolatok alakulása

Örömteli dolog, hogy a legutolsó karantén időszak óta a kapcsolattartás kevésbé sérült és a társkeresőknek csupán negyedét zavarja, hogy visszahúzódó személyisége miatt nem tud annyi kapcsolatot építeni, barátságokat kötni, mint szeretne. Az egyedülállók döntő többsége nem érzi úgy, hogy a környezete, meglévő társas kapcsolatai törést szenvednének és kimaradna valamiből.

 

Mindemellett továbbra is kijelenthetjük, hogy minél idősebb valaki, annál könnyebben békél meg a magánnyal, és látszólag jobban megtalálja a módját, hogy az egyedüllétet boldogsággal élje meg. Belső statisztikáink szerint az idősebbek is nyitottan fordulnak az online társkeresés felé, hiszen társat keresni is csak akkor lehet hatékonyan, ha a társra vágyó önmagával is békében él.

Olvasd el ezt is!

10 dolog, amiért jó szinglinek lenni!

Forrás: https://napidoktor.hu/index