5 jel, ami megmutatja, hogy a nő imitálja a gyönyört

Sosem lehet benne biztos a férfi, hogy a nő valóban a csúcsra jutott-e, vagy csak eljátssza az orgazmust. Szerencsére vannak árulkodó jelek…

Nem szívesen gondolnak bele a férfiak, hogy az őrjítő gyönyör, ami közben hatalmasakat nyögött és sikoltott a nő, vajon nem megjátszott orgazmus volt-e. A nők egy része mesterien tudja imitálni a gyönyört, és alapos okuk van rá, hogy miért tesznek így: legtöbbször a férfi kedvében akarnak járni – számol be a Ripost.

A női orgazmus ugyanis nem mindig jön el szex közben, hiszen számít, milyen hangulatban, lelkiállapotban van a nő, ahogyan az is fontos, mennyire fáradt. Szakértők szerint azonban a megjátszott orgazmus nem tesz jót a kapcsolatnak, hiszen sokszor azért tesznek úgy a nők, mintha eljutottak volna a csúcsra, mert nem merik elmondani a párjuknak, hogy milyen érintésre, kényeztetésre van szükségük. Bármilyen ok is áll a háttérben, a férfiak többsége szeretné biztosan tudni, valódi gyönyört élt-e át a nő velük, vagy csak eljátszotta. Szerencsére vannak biztos jelei a megjátszott orgazmusnak, melyek biztosan mutatják, hogy a nő csak színlelt.

Fotó: 123rf.com

  1. Túl szép, hogy igaz legyen

Gyönyörteli sikoly, átszellemült arc, a nő még az ágytámlát is szorosan markolja… ha egyébként nem szokott ilyet csinálni a csúcson, és a tekintete nem tükrözi a kéjt, akkor könnyen lehet, hogy csak színlelte.

  1. Kínos mosoly a végén

Mindenki felismeri ezt a mosolyt, és egy férfi se szeretne találkozni vele szex után. Ha a férfi ilyet lát a párja arcán azután, hogy véget ért a légyott, akkor valószínűleg a kéjes nyögések, sóhajtások a „csúcson” nem voltak igaziak.

  1. Nem néz a férfi szemébe

Sokkal könnyebb úgy hazudni, ha kerüli valaki a szemkontaktust. Ha a gyönyör után a nő mindenhova néz, csak a férfira nem, akkor lehetséges, hogy nem akar lebukni, hogy ez a légyott neki korántsem volt annyira jó, mint amilyennek mutatta.

  1. Túlzott lelkesedés

Van, hogy egy nőnek annyira sikerül eljátszania az orgazmust, hogy az már túlzás: szinte minden filmes klisé megjelenik az ágyban. Ilyenkor hamar rájön a férfi, hogy nem őszinte sem a mosoly, sem pedig a nyögések, sikolyok.

  1. Ha irányítja a férfit

Szerencsésebb esetben a nő nem színlel, még akkor sem, ha már egyértelműen haladnak a csúcs felé mindketten. Ha a forró légyott közben elkezd iránymutatásokat adni, mit és hogyan csináljon a férfi, az annak a jele, hogy másféle kényeztetésre vágyik. Ezzel a módszerrel sokkal nagyobb esélye van egy valódi orgazmusnak, és általában ilyenkor a nőnek esze ágában sincs megjátszani a gyönyört: helyette igazi élményre vágyik.

Olvasd el ezt is!

Döbbenetes orgazmus tények – Tudnod kell róla!

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.