10 kérdés a szexről, amit mindig meg akartál kérdezni!

Vannak kérdések, amik foglalkoztatnak a szexszel kapcsolatban, de nem tudjuk kinek is tehetnék fel őket. A következő kérdéssor és a válasz sok kétségről lebbentheti fel a fátylat.

1. Igaz-e, hogy a nők sokkal hűségesebbek a férfiaknál?

Felmérések kimutatták, hogy általában a nők 35%-a, míg a férfiak 45%-a lép félre. Természetesen ez országonként, illetve kultúránként változó, hiszen sok helyen elfogadott a többnejűség. A felmérés leginkább a monogámiára alapuló társadalmakat vette alapul és a végeredmény így meglepő. A nők több, mint harmada, míg a férfiak majdnem fele csalta már meg állandó partnerét. A hűség mindkét félnél attól is függ, hogy mekkora a csábítás, amivel szembe kell nézniük.

2. Mikor érkezik el az idő az első közös együttlétre az új partnerrel?

Sajnos nincs recept arra, hogy mikor lehet az első szexuális közeledést megejteni az új partnernél. A közeledés elfogadása minden nő és férfi számára a saját személyiségük függvényében áll. Amennyiben a lelki egymásra hangolódás megvolt és tudtok olyan nyugodt helyet találni magatoknak, ahol együtt tudtok lenni, akkor már csak rajtatok múlik, hogy belevágtok-e egymás felfedezésébe.

3. Maszturbálnak-e a nők és ha igen nem veszi-e el a kedvüket a rendes szextől?

A nők is maszturbálnak, bár vélhetően nem annyira népszerű náluk ez a tevékenység, mint a férfiaknál. Azok a nők, akik maszturbálnak nem fogják kevésbé kívánni partnerüket emiatt. A maszturbáció minden nő számára tökéletes lehetőség, hogy megismerje önmaga testét, hogy utána partnerének is megmutathassa, mitől indul be igazán.

4. Miért nem szeretik a férfiak a gumióvszert?

A gumióvszerhez való negatív viszony nem csupán a férfiaktól ered, hanem a nőktől is. Felmérések kimutatták, hogy míg a férfiak 90%-a utálja az óvszert, addig a nők 52%-a osztja ezt a véleményt. A nők kisebb arányban érzik kényelmetlennek a gumióvszert, mint a férfiak. A férfiak általában arra hivatkoznak, hogy nem érzik annyira partnerüket az óvszer miatt.

Ezen kívül a latex allergia is létező betegség, ami lehetetlenné teszi a normális óvszer használatát. Az ilyen pároknak a másik jóval drágább megoldás javallt, a birkabélből készült óvszer.

5. Létezik-e a férfiaknál magömlés nélküli orgazmus?

Bármennyire is furcsa létezik az úgynevezett száraz orgazmus, amikor a férfi fizikailag átéli az orgazmust, de nem szűnik meg a merevedési állapot, így lehetővé válik több orgazmus átélése relatíve rövid idő alatt.

6. Honnan ered az önmegtartóztatás divatja?

Az egyik jelszavuk, hogy az emberek tartós őszinte kapcsolatra vágyva lemond a kicsapongásról, de komoly szerepet játszott ebben az önmegtartóztatásban az AIDS-től való félelem is.Az USA-ban a tinédzserek egy csoportja ellenforradalmat indított a fogyasztói társadalom ellen, melynek az egyik része volt a szexuális

7. Miért válik éhessé az ember a szex után?

A szex után éhség a felpörgött anyagcserével függ össze. Szex közben sok kalóriát éget el az ember, hiszen a felgyorsult vérkeringés és a fokozott légzés bekövetkezik az izgalmi állapot során. Ebben az esetben az emberi szervezetnek több energiára van szüksége és ezért jelzi a szeretkezés után, hogy enni kellene. Amennyiben partnered farkaséhes a szex után, úgy tudhatod, hogy igazán kielégítő volt számára a szeretkezés.

szex

8. Mi az a mammaorgazmus?

A mamma a női mell neve latinul, az orgazmust pedig nem kell magyarázni. Azokra a nőkre szokták ezt a jelzőt használni, akik annyira érzékenyek a mellben történő izgatásra, hogy képesek ettől orgazmust átélni.

9. Mi a különbség a sterilizálás és a kasztrálás között?

A sterilizáció során elkötik az ondóvezetéket, vagy a petevezetéket, míg a kasztrálás során eltávolítják a heréket, vagy a petefészket.

10. A nők is képesek anális orgazmusra?

A nők legnagyobb része képes anális orgazmust átélni. Általában azok a nők, akik egyszer átélték nem szívesen válnak meg az érzéstől, tehát újra és újra igényt tartanak rá.

Forrás: https://napidoktor.hu/index