Szív egészség – A gyermekkori elhízás gyorsabban árt, mint hinnénk

A szívbetegség kialakulása idejekorán elkezdődhet – erre jutottak a kutatók, akik megállapították: van bizonyíték rá, hogy már a gyermekkori elhízás idején megvastagodnak az artériák.

A szívbetegség magjait már a gyermekkor időszakában elvetjük – vélik a kutatók, miután arra a megállapításra jutottak, hogy a bizonyítékok alapján az artériák korai merevsége, megvastagodása figyelhető meg azoknál a felnőtteknél, akikre gyermekként jellemző volt az elhízás.

„Már a korai gyermekkorban szükség van közegészségügyi erőfeszítésekre, hogy megelőzzük az elhízással kapcsolatos problémát, illetve a túlsúly kialakulását a serdülőkori és felnőttkori szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatának elkerülésére” – emelte ki a tanulmány szerzője, Melissa Wake, az ausztráliai Murdoch Gyermek Kutató Intézet munkatársa.

fotó: 123rf.com

Wake és csapata több mint 1800 kislányt és kisfiút követett nyomon Ausztráliában, akiknek súlyát és magasságát minden 2. évben ellenőrizték – a szívbetegség kockázati pontszámának meghatározásához. A gyermekek 11 és 12 éves korában vérnyomásukat, ereik egészségét, koleszterinszintjüket és a vércukorszintjüket is felmérték.

Azoknál, akikre jellemző volt a túlsúly vagy a gyermekkori elhízás, bizonyítékot találtak a merevebb artériákra, megvastagodott artériafalakra, s ezeknél a fiataloknál nagyobb volt az esélye a metabolikus szindróma kialakulásának életük későbbi szakaszában.

A metabolikus szindróma a szívbetegség kockázati tényezőinek egy csoportja, mely tünetek egyszerre vannak jelen. A szívbetegség jelei annál rosszabbak voltak, minél hosszabb ideig volt egy csemete túlsúlyos, vagy jellemezte a gyermekkori elhízás.

A jelentés, melyet a Pediatrics szaklap közölt, rávilágított, hogy a gyermekkori elhízásnak bizony megvannak a csendes következményei.

„Megállapításaink összhangban állnak az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felhívásával, mely azt sürgeti: együtt kell működni az ügy rendszerszemléletű megközelítése, illetve a politikai végrehajtás révén” – mondta Melissa Wake, aki hozzátette: az ilyen politikák magukban foglalják a magas zsír- és cukortartalmú feldolgozott élelmiszerekre kivetett adók növelését, a biztonságosabb és jobb tömegközlekedést az iskolába, valamint a közösségi jellegű sporttevékenységek megfizethetőbbé és hozzáférhetőbbé tételét.

Fotó: 123rf.com

Mindeddig kevés információ áll rendelkezésre arról, hogy a testtömegindex (BMI) életünk korai szakaszában hogyan hat a szív egészségére később, még gyermekkorban – mondta el Kate Lycett, az intézet munkatársa.

„A korábbi vizsgálatok általában egyetlen gyermekkori BMI-mérésre támaszkodtak, majd megvizsgálták felnőttkorban a későbbi szív-egészségügyi eredményeket – magyarázta Lycett. – Ez azonban figyelmen kívül hagyja a gyermekkorban, a normális növekedés részeként bekövetkező jelentős BMI-változásokat.”

Lycett hozzátette: jelenleg a koronavírus, mint közegészségügyi válság fenyegeti a fejlett országokban utóbbi időben elért, szerény szív- és érrendszeri haláleset-csökkenést, amelyet nagyrészt azzal sikerült produkálni, hogy a megelőző erőfeszítések a szív- és érrendszeri kockázati tényezőkre összpontosítottak.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.