Sokat ülnek és túlsúlyosak a magyar fiatalok

A magyar iskolások negyede továbbra is súlyfelesleggel küzd – derül ki a Magyar Diáksport Szövetség legújabb fittségi mérése alapján. Hogyan lehetne elérni ezeknél a gyerekeknél, hogy egészségesebb életmódra váltsanak? A Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT) felméri a fejlesztendő területeket, de a számottevő javuláshoz idő kell, és a változás többnyire csak külső segítséggel valósul meg. Radics Gigi énekesnőnek ez sikerült, pedig 8 éves korára már elérte a 70 kilót. A Megasztárban feltűnt tehetséget személyi edző segítette az átalakulásban, de szülei is támogatták életmódváltását.

A testnevelő tanárok a 2015/2016. tanévben is elvégezték a diákok fittségi állapotát vizsgáló NETFIT méréseket, amelyek tudományos feldolgozása hamarosan ismét elérhető lesz. Az előzetes adatok szerint az eredmények továbbra is aggasztóak: a felső tagozatos és középiskolás gyerekek negyede túlsúlyos vagy elhízott. A kilenc területet vizsgáló fittségi teszt közül a gyerekek továbbra is a törzsemelés és az ingafutás tesztben voltak a leggyengébbek, míg a kézi szorítóerő és a hasizom tesztben mutatták a legjobb eredményeket.

Szerencsére vannak olyan sztárok és példaképek, akik saját élettapasztalataikon keresztül bizonyítják, hogy a gyerekkori súlyprobléma orvosolható, és ehhez sokféle eszköz áll rendelkezésre. Radics Gigi énekesnőt az életmódváltásban leginkább a szülei segítették, de a kitartása, szorgalma is hozzájárult ahhoz, hogy megszabaduljon a felesleges kilóktól.

A legnehezebb a szülőknek beismernie, hogy gyerekük állapotán változtatni kell. Én nagyon sokat köszönhetek a szüleimnek, hogy 8 éves koromban mellém álltak, és az első 6-7 hónapban velem jártak edzeni, sőt próbálták velem együtt betartani az új étrendemet is” – mesélte el a népszerű híresség.

túlsúlyos gyermekek

Radics Giginél a fogyás leginkább a sportnak és a programozott étrendnek volt köszönhető. Heti háromszor járt másfél órás edzésre személyi edzőhöz, otthon pedig rendszeresen futott.

Az énekesnő a túlsúlyos gyerekek számára javasolja, hogy szénhidrátot délután már ne egyenek, és összesen ötször étkezzenek egy nap, 3 óránként, keveset. A szülőket pedig arra figyelmezteti, hogy támogassák a gyerekeket, hiszen a fiataloknak nagyon fontos a példakép, amely akár maga a szülő is lehet.

A Magyar Diáksport Szövetség szakemberei szerint a testtömeg-problémák kezelésének leghatásosabb módja a rendszeres sport és sok-sok testmozgás beépítése a mindennapokba, illetve a táplálkozási szokások átalakítása. Éppen ezért csalódáskeltő, hogy a NETFIT informatikai rendszerében, ahol 800 ezer magyar tanuló fittségi adata érhető el, a regisztrált szülők száma alig haladja meg a háromezret, holott több mint egymillióan vannak – hangsúlyozzák az MDSZ szakértői.

A diákok és a szülők − amennyiben önkéntesen regisztrálnak a www.netfit.eu oldalon − évről-évre azonnal elérhetik azokat riportokat, amelyek a tanuló aktuális, és legutóbbi tanévhez viszonyított fittségi állapotát mutatják. A szövetség ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a mindennapos testnevelésen túl minden iskolásnak meg kellene találnia azokat a mozgásformákat, sportot, amelyben örömüket lelik, s amelyek segítenek az optimális testi-lelki fejlődésben. A mozgás és az egészséges táplálkozás kéz a kézben, egymással összhangban tudja fenntartani a megfelelő testösszetételt. A nassolás minimalizálása, a fokozott zöldség- és gyümölcsfogyasztás és a megfelelő mennyiségű vízfogyasztás az egészséges táplálkozás szempontjából kiemelkedő jelentőségű.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.