Egy apró készülék, ami életet ment

Egy aprócska készülék is segíthet az életmentésben. Gyermekek és kritikus állapotban lévő betegek esetében például a gyors és pontos vénakeresés létfontosságú, éppen ezért a K&H gyógyvarázs program keretében négy mentőállomás és egy kórház kapott vénaszkennert, azaz vénakereső eszközt.

Sokszor szó szerint nagyon kis dolgon múlik az életünk. A gyermekegészségügyben például az elváltozások pontosabb diagnosztizálása, gyorsabb vizsgálati idő vagy akár egy műtéti beavatkozás elkerülése. „Nem kell mindig nagy dolgokra gondolni akkor, mikor az egészségünk, életünk a tét. Egy pici, egyszerű vénakereső is olyan szolgálatot tehet, mellyel a gyerekek jobb, hatékonyabb, gyorsabb és főképp kisebb megterheléssel járó gyógyítását tudjuk megoldani. Az idei gyógyvarázs pályázat keretében most éppen ilyen apró, ámde annál fontosabb és innovatívabb eszközre pályázott több gyermekegészségügyi intézmény is. Ennek használatával ugyanis nemcsak csökkenthető a vénaszúrások száma, ezzel pedig az okozott fájdalom is, de kritikus állapotban lévő betegek esetén életmentő lehet a gyors és pontos beavatkozás – mondta el Horváth Magyary Nóra, a K&H gyógyvarázs zsűritagja.

venakereses

A vénakereső eszköz lényege, hogy a szabadalmaztatott átvilágítási technikának köszönhetően az orvosok könnyebben és fájdalom-mentesebben találják meg a vénákat. A készülék olyan fényt bocsát ki, amely a szövetekben különböző módon nyelődik el, így a vénák nagyszerűen kirajzolódnak. Leginkább ez a gyermekeknél és azon pácienseknél fontos, ahol a vénák nehezen érzékelhetőek.

„A pályázat útján elnyert vénaszkenner az amúgy nem látható kis vénákat teszi láthatóvá, így jelentősen megkönnyíti azok megszúrását. Alkalmazásának eredményeképpen a szúrás kisebb fájdalommal jár, minimalizálja a gyermekeket ért pszichés megterhelést, továbbá humánusabb vénabiztosítást tesz lehetővé” – mondta el dr. Vajda Péter, PhD, Dr. habil egyetemi docens, tanszékvezető, Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ, Gyermekgyógyászati Klinika.

Forrás: https://napidoktor.hu/index