Képgaléria – Vadállati székek kollekció

Igazán különös ötlet egy tervezőtől, hogy állatokat formáló ülőalkalmatosságokat tervez. A művészeknek azonban minden megengedett, Maximo Rierának meg pláne.

Az Animal Chair Collection, azaz az Állati Székkollekció különféle állatfajokból vonultat fel egy-egy képviselőt. Sőt még a rovarok formái is megjelennek. Az alkotások különlegessége és egyben hordereje abban áll, hogy úgy ábrázolja az egyes fajokat, ahogyan látjuk őket a természetben.

Minden egyes porcikájuk nagyon élethű. Riera elmondta, hogy alkotásaival tisztelegni akart a természet szépsége és ereje előtt, semmiképpen nem akart félkész munkát végezni, hiszen az anyatermészetben is minden tökéletes. A maximalista művész első alkotása ebben a kollekcióban az Octopus, azaz a nyolckarú polip szék volt.

Animal Chair Collection

A jövőben több állatfajt is szeretne ily módon megörökíteni. A kollekcióban helyet kapott eddig a Rhino, azaz az orrszarvú, a Walrus, azaz a rozmár, az Elephant, azaz az elefánt, a Beetle, vagyis a bogár és a Whale, azaz a bálna. Az utolsó kettőről nem találtunk fotókat a művész honlapján, de hamarosan ezt is a világ elé tárja Riera.

Az ülőalkalmatosságok fekete színben készülnek, és minden részletre odafigyelt a tervező: megőrizte az állatok vonásait, ugyanakkor kényelmes székeket álmodott. A barokkosan sikkes vonalvezetés egy nagyon modern vagy igazán klasszikus otthon éke is lehetne, bár kételkedünk abban, hogy a kereskedelembe is betör ezekkel Riera. A művész a védett fajok kipusztulására, az emberi rombolásra próbálja ily módon felhívni a figyelmet. Sikerült.

Forrás: