Új vérvizsgálat mutatja ki, megérjük-e a következő tíz évet

Német tudósok 14 biomarkert, azaz biológiai jelzőanyagot fedeztek fel a vérben, amelyek a néhány éven belül nagy eséllyel bekövetkező elhalálozásra utalnak.

 

A kísérletben, melyben 44 ezer fő vérét elemezték, 83 százalékos pontossággal meg tudták jósolni, hogy valaki elhalálozik-e a következő 2–16 évben – olvasható a Daily Mail hírei közt.

A kutatás során megfigyelt biomarkerek olyan anyagok, amelyek egy-egy betegség jelenlétét, illetve annak súlyossági fokát is jelzik. Lehetnek kívülről bevitt anyagok, vagy akár egy antitest megléte, sőt különböző molekulák, enzimek, hormonok és gének által előállított anyagok is.

A kutatók abban reménykednek, hogy az eredmény elvezethet majd ahhoz, hogy a vizsgálat használható legyen a betegek kezelésénél, például annak a megállapításánál, hogy egy idős embernél mennyiben jelent kockázatot egy műtét végrehajtása.

A szakértők hangsúlyozták, ahhoz, hogy a speciális vérvizsgálatot valóban be lehessen vezetni, még további kutatások szükségesek.

Fotó: 123rf.com

Az orvosok általában képesek megállapítani a vérnyomásból és a koleszterinszintből, ha egy betegnek már csak egy éve van hátra, de ezt az időintervallumot kiterjeszteni már jóval embert próbálóbb feladat.

A Max Planck Társaság öregedéssel foglalkozó kutatócsoportja több ezer ember vérét elemezte ki, akik 18 és 109 év között voltak. A kutatás során 2–16 éves periódusban követték az alanyokat, és ez idő alatt 5512 fő hunyt el.

A résztvevők vérmintáiban az anyagcsere-biomarkereket elemezték, amelyek mennyisége magasabb volt azoknál, akik tovább éltek.

14 jelzőanyagot sikerült azonosítani,

amelyek mind a férfiak mind a nők vérében jelen voltak az összes korcsoportnál. Ezeket a biomarkereket gyűjtötték össze a teszthez.

Hogy felmérjék a hatékonyságot, a kutatók először pontozták a résztvevők elhalálozási esélyeit az általános tényezők alapján: feljegyezték a testtömegindexet, a vérnyomást, a koleszterinszintet, az alkoholfogyasztást, dohányzást és a súlyosabb betegségeket.

Ezután a biomarkereket figyelembe véve új pontozást készítettek, és az eredmény 83 százalékos pontosságot mutatott.

Amanda Heslegrave brit demenciakutató szerint a biomarkerek

fontos jelzőként szolgálnak mind az egészségi állapot felmérésénél, mind betegség esetén.

A tesztet azonban csak európai embereken végezték el, így nem tudni, más népcsoportoknál milyen eredményt mutatna. Többek között ezért is szükségesek a további kutatások.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.