Tornádó és esküvő?

Abban egyetértünk, hogy minden ember (főleg, ha nő az illető) életében emlékezetes marad a nap, amikor házasságot kötött.

Egy kanadai párnak azonban egyedülálló oka van arra, hogy öregkorukra se felejtsék el a jeles eseményt: ők ugyanis egy tornádóval pózolhattak együtt.

“Erre mondják, hogy jó helyen kell lenni, jó időben” – mesélte a Buzzfeed-nek az a fényképész, aki lencsevégre kapta a szerelmesek háta mögött feltűnő, méretes tölcsért. Colleen Niska azt mondja, mindössze néhány pillanatot szeretett volna megörökíteni az ifjú párról, amikor észrevette a háttérben a természeti jelenséget.

enhanced-buzz-wide-27487-1404686861-16

A tornádó azonban nem rettentette el őket attól, hogy folytassák a kattintgatást. “Egyáltalán nem féltünk, hiszen messze voltunk tőle, ráadásul nem is felénk tartott” – így Niska, majd hozzátette, inkább izgatottak lettek a soha vissza nem térő alkalomtól. “Egyikőnk sem látott még tornádót testközelből, kár lett volna kihagyni.”

Bár a képek hitelességét sokan megkérdőjelezték, az egyik kanadai híradó riportja elhallgattatta a kétkedőket. A műsor igazolta, hogy két tornádó is földet ért a saskatchewani Outlook városában, amely mindössze egy órás útra fekszik a fotósorozat helyszínétől.

Egy biztos: nem sok ember mondhatja el magáról, hogy az esküvői felvételei egy tornádó társaságában készültek. Egyszerre félelmetes és izgalmas…

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.