New York és a marihuána-törvény enyhítése

A marihuána fogyasztásával, illetve felhasználásával kapcsolatos szigorú törvények enyhítésére készülnek New York állam illetékes hatóságai sajtójelentések szerint.

Az enyhítés célja a marihuána gyógyászati célokra történő alkalmazásának engedélyezése.Andrew Cuomo kormányzó állítólag már kedden bejelenti a tervezett módosításokat.

Eszerint a hatóságok engedélyezni kívánják a marihuána gyógyászati célokra történő alkalmazását kizárólag súlyos betegségek, mint például a rák esetében. Mintegy 20 kórház számára rendkívüli esetekben ez már most is lehetséges, az érintett kört azonban szélesíteni kívánják. Érvényben marad ugyanakkor a drákói szigor, ami általánosságban a marihuána fogyasztóit, illetve terjesztőit sújtja.

marihuána

Gyógyászati célra már 20 államban engedélyezték a marihuána felhasználását, noha a szer a szövetségi törvények szerint továbbra is tiltólistán van.

Colorado államban január elsejétől kis mennyiségben legálisan hozzáférhetővé tették a marihuánafogyasztását az erre szakosodott boltokban. A szavazók a legutóbbi amerikai elnökválasztással egyidejűleg tartott népszavazáson döntöttek úgy, hogy 2014-től kis mennyiségben váljék legálisan hozzáférhetővé ez a kábítószer.

Forrás: