Napsütés, nyár, vakáció cukorbetegként

A krónikus betegséggel küzdőknek a nyár nem egyenlő a felhőtlen kikapcsolódással, ugyanis vannak ekkor olyan tényezők, melyekre fokozottabban ügyelni kell.

A cukorbetegséggel küzdők esetében ez hatványozottan igaz, mivel egy-egy figyelmetlenség akár komoly következményekkel is járhat. A témáról dr. Porochnavecz Mariettával, a Cukorbetegközpont diabetológusával beszélgettünk.

Az elővigyázatosság életet menthet

Nyáron az egész szervezetben változások mennek keresztül, hiszen a testnek alkalmazkodnia kell a hőséghez. Ekkor az egészségeseknél is a verejtékmirigyek fokozott működése miatt az ember könnyebben dehidratálttá válik, a vérnyomás és a vércukor szintje csökken, ráadásul kevesebb ételt is kívánunk a nagy kánikulában.

Diabétesz esetén azonban a szervezet némileg máshogy működik: ekkor például a beteg kevésbé izzadhat, így a vércukorszint is ingadozhat, ráadásul a csökkenő glükózszint miatt könnyebben alakulhat ki hipoglikémiás állapot is. Éppen ezért, a kánikulában érdemes diabetológus tanácsát kikérni, aki akár az alkalmazott terápia módosítását javasolhatja.

De lássuk, melyek a legfontosabb tényezők, melyekre fontos extra figyelmet fordítani.

Gyakrabban ellenőrizze a vércukor szintjét

A nyári hőségben gyakoribb a vércukor-ingadozás, ezért fontos, hogy a diabetes-szel küzdő beteg gyakrabban ellenőrizze a glükóz szintjét, hiszen a kánikula, a napozás, az aktivitás, mind hatással vannak a vércukor értékére! Éppen ezért a szokásosnál gyakrabban ellenőrizze a szintjét, hogy a megfelelő dózisú készítményt tudja alkalmazni – tanácsolja dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa.

Mindig viseljen cipőt, papucsot

A cukorbetegségben szenvedők esetében egy apró karcolás, sérülés is komoly problémákat eredményezhet, tehát jobb elkerülni, hogy pl. egy élesebb kődarab felsértse a talpát! Ezért lehetőleg mindig viseljen valamilyen lábbelit, még a vízben, tengerben is, hiszen ott még kevésbé vehetőek észre az éles kövek, külföldön a tengeri sünök. Ezáltal jelentősen csökkenthető az ún. diabéteszes láb kialakulásának kockázata!

Kerülje el a dehidratációt

A nyári kánikulában az egészségeseknek is szükséges az dehidratáció elkerülésére ügyelni, és ez a cukorbetegeknek még fontosabb, hiszen komoly hatással van a vércukor szintjére! Ne várja meg, míg szomjas lesz, igyon nagy mennyiségben lehetőleg vizet, és kerülje a vízhajtó hatású italokat (pl. kávé, jeges tea, alkohol). Emellett érdemes tudni, hogy dehidratációt okozhat még a túlzott napozás, a leégés is, ezért inkább keresse az árnyékos helyeket és használjon magas faktorszámú napozó termékeket!

Hipoglikémia veszély!

A nagy hőségben sajnos gyakrabban alakul ki veszélyes hipoglikémiás állapot, ezért nagyon fontos ügyelni a vércukorszint túlzott csökkenésére! A melegben, főleg, ha az magas páratartalommal is párosul, a szervezet fokozott üzemmódra kapcsol, az anyagcsere felgyorsul, ami miatt a glükóz szintje könnyen leeshet. Amennyiben hipoglikémiára utaló tüneteket tapasztal – sajnos könnyű összetéveszteni a kánikula okozta rosszulléttel-, mérje meg vércukorszintjét, majd egyen egy kis nassolnivalót!

Külföldre megy? Segít a telediabetológia!

Amennyiben valaki nyaralni megy – főleg, ha külföldre-, akkor érdemes előtte egyeztetnie orvosával, aki hasznos tanácsokkal látja el a beteget. Információkat kaphat többek között arról, mikor, mennyit sportoljon, hogyan tárolja megfelelően a gyógyszerét/az inzulint, mit tegyen rosszullét esetén vagy, hogy kell-e valamire odafigyelnie, ha olyan országba megy, ahol időeltolódással kell számolni.

Sok diabetes-szel küzdőnek – főleg, ha nemrégiben derült fény a cukorbetegségre- jelent fejtörést az, hogy mit tegyen, ha nyaralni megy. Többen aggódnak, hogy milyen hatással lesz betegségükre a hőség, a más klíma, illetve a távoli ételek. Számukra nagy segítséget és biztonságot nyújt a telediabetológia, melynek alkalmazásával kapcsolatban lehetnek orvosukkal/dietetikusukkal, még külföldi tartózkodás során is. Ekkor egy applikáció segítségével a beteg megoszthatja a vércukormérőjén mért adatokat az adott szakemberrel, ráadásul kérdéseket is tehet fel neki (pl. miért esett le a vércukor szintje túrázás közben). Így a páciens maximális biztonságban érezheti magát, mivel annak ellenére, hogy akár több száz kilométer választja el az orvosától, a szakember naprakész információk birtokában lehet, és szükség esetén az addig alkalmazott terápia módosítását javasolhatja.

Forrás: Cukorbeteg Központ


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.