Hogyan oldjuk meg növényeink számára a párásítást a lakásban?

Ha kevés a pára, elszáradnak a növények és fulladnak az emberek, míg ha sok, akkor mindenki jól van, beleértve ebbe a penészgombákat is. Hogyan kereshetünk kompromisszumot?

A lakás legtöbb helyiségében száraz a levegő. Ilyenkor gyakran csak 30-40 százalékos a levegő páratartalma, ami az ott élőknek legalább olyan egészségtelen, mint a szobanövényeknek. Az ideális a 60-70 százalékos páratartalom lenne, de egyes trópusi növények a 80-90 százalékos “dunsztban” érzik jól magukat. A hűvös, hideg levegő már egészen kis mennyiségű vízgőztől is telítődik (tehát nagyobb a relatív páratartalma), ezért ajánlott a legtöbb szobanövényt télen inkább hűvösebb helyiségben tartani, mint a meleg szobában. Ha nincs erre megfelelő helyünk, meg kell oldanunk, hogy a levelek körül emeljük a páratartalmat.

növények öntözése3

 

Párásítsuk növényeinket!

Kaphatók olyan párologtató edények, melyekben a növény egy rácson áll a víz felett. Magának a cserépnek nem szabad vízben állnia, mert a pangó vízben a gyökerek megfulladnak. E párásító eszközt otthon is kivitelezhetjük: egy lapos kerámiatálra kavicsot szórunk, s erre állítjuk a növényeket, majd a kavics közé vizet töltünk. Hasonlóan használhatók az agyag-granulátumok, amelyek még tovább magukban tartják a nedvességet. Ezzel persze nem spórolhatjuk meg a rendszeres permetezést. Másik megoldás a cserépbe-cserép ültetése. A cserepes növényünket tegyük tőzegpakolásba, azaz a cserépnél nagyobb edénybe tegyünk tőzeget, amibe ültessük el a cseréppel együtt növényünket. A folyamatosan nedvesen tartott tőzeg egyenletes párolgással javítja a növény és ember közérzetét.

Növények a fürdőszobában

A fürdőszoba egész évben elég párás az erre igényes növényfajoknak. A fürdő használatának persze az a feltétele, hogy viszonylag világos legyen. A kádban, mosdókagylón lecsapódó számtalan vízcsepp lassan párolog, hosszú ideig párásítja a levegőt. Ezen felül többnyire kellemes meleg is van a fürdőben, ezért sok trópusi, szubtrópusi növénynek lehet az otthona. Az esőerdők növényei, természetes élőhelyükön is szórt fényben élnek, ezért ideális lehet számunkra az északi vagy keleti oldalon fekvő, de ablakkal rendelkező fürdőszoba. Különösen a páfrányok, orchideák érzik jól magukat a párás levegőn és a szórt fényben.

Szobanövényeink rejtett hatásai

Forrás: edenkert.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.