Halat s vadat, s mi jó stresszoldás! – a halak a bot végén is oldják a stresszt

A horgászat mindenkinek jó szórakozás lehet, a gyerekek is szívesen csatlakoznak ehhez a tevékenységhez. Ám a horgászás nemcsak kikapcsolódásnak, stresszoldásnak is kiváló.

Legyen az kis tó a városka szélén, folyó vagy tenger, legyenek a közelben barátok vagy családtagok, a horgászok mindenhol képesek teljesen belefeledkezni ebbe a nyugalmas sportba. Horgászni menni annyi, mint a gondokat egy kicsit hátrahagyni. Legalább pár órára. Ki a szabadba, stresszmentes környezetbe!

Amellett, hogy kikapcsolódunk, kapcsolatokat is építhetünk, ha pedig családdal vagyunk, a gyerekek is összebarátkozhatnak más lurkókkal. Szórakozás és stresszoldás kisebbeknek és nagyobbaknak. Jöhet az is, aki horgászni nem vágyik, de halat szívesen eszik, hiszen helyben, ha van rá lehetőség, főzhetünk, süthetünk is.

halacska

A horgászat megnyugtat

A férfiak nem véletlenül horgásznak. A horgászat a természetben történik; a zöld hatására máris csökken a szorongás, az idegesség, megnyugszanak az idegek. A minket körülvevő nyugalom, a csend – amely a halak kifogásához fontos is -, valamint persze a türelem, aminek szintén nem árt, ha nem vagyunk híján, igen lényeges. A türelem könnyen kialakul horgászás közben. S ez türelem ugyancsak fontos ahhoz, hogy képesek legyünk legyűrni a stresszt.

Ha csökkentjük a stresszt, könnyebben kezeljük majd a mindennapokban a ránk nehezedő nyomást. Amikor úgy érezzük, tényleg nem bírjuk tovább, menjünk el horgászni! No és tanuljuk meg kimondani: elég volt! Ha csak egyszer, majd egyre többször kimondjuk, már azzal megkönnyebbülünk!

Sajnos, ha valamibe belelovalljuk magunkat, a tudatalatti gyakran nem hagyja, hogy könnyen továbblépjünk és másra gondoljunk. Ám ezzel a „kérődzéssel” sok esetben rövidesen meg is találjuk a választ a kérdésünkre. Előfordul, hogy meg kell élni a stresszt a megoldás kialakulásához.

Hagyjuk hát magunkat „leereszteni”, ahogyan jól esik, „fújjuk ki” a stresszt, hogy visszanyerjük a nyugalmunkat. Ha megtanuljuk felépíteni magunkban a rugalmas hozzáállást, akkor a stressz megélésének ez egy megfelelő módja lehet.

Kinek ajánlott?

A horgászás mint stresszoldás és mint szórakozás minden korosztálynak ajánlott. Férfiak és nők egyaránt tudják élvezni, sőt különféle technikákat is szívesen megtanulnak, hogy jobb eredményeket érjenek el. Gyakran választják a horgászatot mindkét nem tagjai, ha kicsit szeretnék kiengedni a gőzt. Kiváló „menekülési útvonal”.

horgászat2

Hogy minél hatékonyabb legyen stresszoldásként a horgászat, ne csak a közeli tó partját próbáljuk ki. Akár több napra is távozhatunk valami távolabbi helyre halra vadászni. Legyen ez olyan hely, ahol nem találnánk ránk egykönnyen és zaklatni sem tudnak állandóan – telefonon, interneten!

Az is lényeges, hogy tudjuk: mit szeretnénk a kifogott halakkal tenni. Megsütjük, megesszük őket? Vagy a kifogás után visszadobjuk a vízbe? Aszerint válasszunk horgász helyet, hogy megválaszoltuk a kérdéseket.

Menjünk egyedül, vagy vigyünk a horgászathoz társaságot. Olyan ismerősöket ne válasszunk, akik csak nyafognának egész idő alatt, mert nekik nem érdekes az egész. Természetesen, ha a társaság zavar minket abban, hogy letudjuk a napi/heti stresszt, akkor maradjon a halvadászat magányos tevékenység!

Gondoljunk csak bele: már nézni az embereket, kis, összecsukható székeik társaságában a vízparton is tökéletesen megnyugtató.

Forrás: