Ez is legyen „bebetonozva”!

Nem hátrány, ha az ember magának is meg tud oldani ház körüli munkákat – így például a betonozást, amihez mestert hívni súlyos pénzösszegeket jelenthet.

Igen hasznos tud lenni, ha az embernek nem kell szakembert hívnia mindenhez, és a ház körüli munkákat maga is meg tudja csinálni. A betonozás házilag sem olyan nehéz – így például a járda, a kocsifelhajtó elkészítése. Ha a betonozást saját kezűleg szeretnénk kivitelezni, előszöris azzal kell tisztában lennünk, milyen összetevők szükségesek hozzá.

A „hozzávalókat” érdemes frissen megvenni. A cement akkor a legjobb, ha száraz, finoman porrá van őrölve. A betonhoz a cementen kívül kavicsra és homokra is szükség van, valamint kőzúzalékra: ezek összekeveréséből – helyes arányban és vízzel – kapjuk meg a betont.

Érdemes erős, vagyis 500-as cementet használni a betonozáshoz, a kőzúzalék pedig, amit hozzákeverünk, zúzott kavics vagy folyami sóder legyen. Hogy milyen arányban keverjük egymással az összetevőket, az sokban függ attól, milyen típusú is a végzendő munka.

Ha a betonozást saját kezűleg végezzük, milyen keverékeket készíthetünk hozzá? Vannak, amelyeket előre elkészítenek és papírzsákban megvehetjük. Nem olyan olcsó, de elég vizet hozzáadni és már használhatjuk is. Ha magunk keverjük, nagyobb zsákokban tudjuk beszerezni az összetevőket építőanyag-boltban, telepen. A keverést végezhetjük kézzel, lapáttal, de igen nehéz; ezért a keverőgép használata (bérlése) ajánlott.

Háromféle alapkeverékkel láthatunk munkához, ha a ház körül szeretnénk elvégezni egy-egy betonozást.

  • Az „A” keverék bármire használható – 1 rész cementből, 5 rész kőzúzalékból és 2,5 rész homokból áll. Többnyire kocsifeljárót, garázs aljat betonoznak vele.
  • A „B” keveréket, amely 1 rész cementből, 4 rész kőzúzalékból és 2 rész homokból áll, általában olyan helyek betonozásához alkalmazzák, melyek igénybevétele jelentősebb, ilyen a lépcsők, járda a kertben vagy a vízmedence.
  • A „C” típusú keverés 1 rész cementet és 3 rész homokot foglal magába, de leginkább arra használható, hogy a beton ágyazata legyen, vagy kővel kirakott utak habarcsa.
  • Ajánlatos kevés vízzel dolgozni, erősebb betont készíthetünk és egyszerűbb lesz a dolgunk.

betonkeverő

Mielőtt betonozunk, szükségünk lesz arra, hogy kiszámítsuk a mennyiségeket – mekkora felületet betonozunk, milyen vastag legyen a réteg illetve mekkora legyen a térfogat. A keverékhez szükséges összetevőkből érdemes többet vásárolni, mint amennyi éppen kell.

Hogyan készül a járda vagy a feljáró?

A járda és a kocsifelhajtó szinte egyforma előkészületeket igényel. De természetesen a kocsifelhajtónak, mivel nagy súly fog rajta közlekedni, fontos a masszívabb alapozás. Először is a terep letakarítására van szükség, ahová a járda vagy a kocsifelhajtó kerül. Miután megvan a helye, jelöljük meg a széleket, vagy cövek leszúrásával, vagy zsineggel, vagy öntözőcsővel (ez a kanyarulatoknál hasznos). A járda elkészítéséhez 7-8 cm mélységű meder kiásása kell – ha a talaj valahol lazább, akkor sóderrel vagy kőzúzalékkal kitölthető.

A kocsifelhajtónak 15 vagy 20 cm-es mederre van szüksége, és az aljára kavicsos réteg kell. Jól döngöljük le.

beton

Ezután a deszka zsaluzat elkészítése következik. A deszkák beállítása olyan legyen, hogy kissé lejtsen a betonozandó rész – járdánál pl. sose az épület irányába -, és támasszuk ki a deszkákat cövekkel. A beton tágulása céljából rakjunk a betonozandó részre keresztbe egy keményfa deszkát, amely rekeszekre tagolja a területet. Túlságosan száraz talaj vagy kőzúzalék esetén locsoljuk meg a területet, mielőtt nekilátunk a beton beöntésének.

Ezután jöhet a rekeszek megtöltése. A szélső rekeszekkel kezdjük. Öntsük bele a betont. Legyen magasabb, mint a deszkák szintje. A betonfelesleg eltávolításához és az elegyengetéshez egy szintezőlécet használunk, amelyet csak mozgatni kell előre és hátra, már le is szedi a felesleget.

beton2

Jó tudni, hogy ha arra számítunk, hogy télen csúszni fog a beton, hagyjuk kissé ragacsosabbra a felületét. Ha megvan a lehetősége, hogy fagyni fog, terítsük le nejlonnal a betont és egy réteg földet is borítsunk rá. Szalma réteg is jó, ha legalább 6 centiméter vastagon áll. Természetesen jó időben célszerűbb a betonozás!

Ha nyáron, meleg időben végezzük saját kezűleg a betonozást, le kell teríteni a betont nedves nejlonnal, zsákokkal, ami alkalmas a célra és legalább három napig maradjon így.

Amikor valamennyi rekeszt megtöltöttük, várjuk meg, amíg a beton kissé megköt; ezt követően a keresztzsalukat vegyük le. Az oldalra rakott zsalukat elég 2 nap után eltávolítani, mert megsérülhet a beton pereme.

Ha a kerítés betonozás házilag készül, fontos, hogy a kerítés oszlopai minél előbb a helyükön álljanak és használhatóak legyenek a továbbiakhoz. Ezért előre gyártott és gyorsan kötő cementet érdemes hozzájuk használni. A kiásott gödörbe beszórjuk a keveréket, még szárazon, és ezután vizet öntünk rá – elég neki 5 perc is a megkötéshez.

Betonozás javításhoz

Amennyiben repedéseket szeretnénk megjavítani a járdán, vagy „befoltozni” a lyukakat, helyrehozni a felfagyásokat, először is tisztítsuk meg a területet. Ajánlott a felső réteg leszedése is, ha megoldható. A „foltozás” azaz a hiányzó részek kitöltése a fent leírt „C” keverékkel lehetséges – hozzá kell adnunk azonban a vízhez PVA ragasztót is, hogy hatékonyabban tapadjon egymáshoz a régi és a most beöntött beton.

Mielőtt a betont ráöntjük a javításra szoruló részre, készítsünk keveréket egy rész PVA ragasztó és 3 rész víz összevegyítésével. Ha ezt felvittük a területre, erre kerüljön a betonréteg. Már csak el kell simítani és eldolgozni, hogy az egész egy szintben legyen.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.