A gyerek magatartási zavara összefügg a rendszertelen alvásidővel

A magatartási zavar összefügg a rendszertelen alvásidővel: azok a gyermekek, akik minden este ugyanakkor fekszenek le, rendesebben viselkednek – derült ki egy brit kutatásból.

Mind szüleik, mind tanítóik hiperaktívabbnak ítélték azokat a hétéveseket, akik rendszertelen időpontokban mentek aludni, mint a rendszeresen ugyanabban az időben elalvó társaikat. Úgy vélték, előbbieknek több a társas, érzelmi és viselkedési problémája is – tudósított a Live Science című tudományos-ismeretterjesztő portál a Pediatrics című szaklapban megjelent tanulmányról. 

A kutatók azt is felfedezték, hogy a gyerekek viselkedése annál rosszabb lett, minél hosszabb időn át nem volt állandó lefekvési idejük. Ellenben észrevehetően javult a magatartásuk, amint rendszerességre tértek át. 

elalvás

A tanulmány során több mint tízezer, 2001 és 2002 között született gyermek adatait vizsgálták meg. Amikor elérték a három-, öt- és hétéves kort, szüleik kérdőívet töltöttek ki, melyen megválaszolták, mikor mentek aludni gyermekeik az iskolaév idején, hétköznapokon. 

A kérdőívek segítségével mind a szülők, mind a tanítók értékelték a gyerekek magatartását, osztálytársaikkal való kapcsolatát, érzelmi reakcióikat és esetleges hiperaktivitásukat is. Az derült ki, hogy a hétévesek kilenc százalékának nem volt rendszeres lefekvési ideje.

 

A rendszertelen alvásidőnek volt a legnagyobb hatása a gyermekek viselkedésére, ám a későn fekvők is hajlamosak voltak rosszabbul viselkedni. Az alváshiány az iskolai teljesítményt, a hangulatváltozásokat, az evési szokásokat éppúgy befolyásolta, mint a magatartást.

Carolyn D’Ambrosio, a Tufts Orvosi Központ alváscentruma és a bostoni Gyermekkórház igazgatója – aki nem vett részt a kutatásban – elmondta: az állandó alvásidő struktúrát és állandóságot visz a gyermek életébe, a lefekvés pontos idejének betartása pedig rendszeresen elegendő pihenőidőt biztosít számára, hogy másnap a legjobb teljesítményt nyújthassa. A fiatal agy számára létfontosságú a megfelelő mennyiségű alvás, mert még fejlődésben van – tette hozzá az orvos.

Forrás: https://napidoktor.hu/index