Csodaszer a testednek

A közhiedelemmel ellentétben nem szükséges bonyolult és költséges tevékenységekbe fognunk egészségünk megőrzése érdekében. A rendszeres napi séta már önmagában óriási segítséget nyújt a betegségek megelőzéséhez. A járulékos nyereségekről nem is beszélve.

2013-ban Washington adott otthont az első olyan konferenciának, melynek célja a séta előnyeinek bemutatása és a séta népszerűsítése volt. A meghívott előadók – orvosoktól gazdasági szakembereken át a környezetvédőkig – hangsúlyozták, hogy a gyaloglás olyan „csodaszer”, amelyből nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági és társadalmi szempontból is profitálhatunk.

Kevesebb krónikus betegség

A kutatások szerint egy felnőtt számára napi fél óra séta elegendő ahhoz (heti öt alkalommal), hogy jelentősen csökkenjen a kockázata az olyan betegségek kialakulásának, mint a mell- és vastagbélrák, a cukorbetegség, a depresszió, a csontritkulás, a magas vérnyomás vagy egyéb szív- és érrendszeri megbetegedések. Gyerekeknél azonban nyugodtan duplázható az adag, ugyanis napi egy óra testmozgás garantáltan jót tesz a szervezetüknek.

séta2

Bár a fenti mennyiségek nem tűnnek soknak, sajnos kevesen mondhatják el magukról, hogy mindennap rendszeresen sétálnak – legalább fél órát egy huzamban. Az üldögélés ma már gyakorlatilag népbetegségnek számít, amiből nehéz kizökkenteni a tömegeket.

Pedig a testmozgás könnyen beépíthető a napi programba. Elegendő hozzá annyi, hogy gyalog menjünk a kisboltig, a postáig, a moziig, vagy pedig két-három megállóért ne szálljunk fel a villamosra. Ez nemcsak egyszerű megoldás, de garantáltan a legolcsóbb is az összes létező mozgásforma közül.

Erős gazdaság, jobb jegyek, tisztább környezet

Az egészségügyi hozadékon túl számos egyéb előnnyel is jár, ha az emberek rendszeres mozgásra adják a fejüket. A leglátványosabb eredmények a gazdaságban mutatkoznak.

séta3

Az egészséges életmóddal megspórolt egészségügyi kiadások milliárdokra rúgnak (a becslések szerint csak a 2-es típusú cukorbetegség visszaszorításával éves szinten akár százmilliárd dollárt takaríthatnának meg az amerikai polgárok – amennyiben például rendszeresen sétálnának).

Hogy a cégeknek miért éri meg a testmozgásra ösztönözni alkalmazottaikat? Megtudhatod, ha elolvasod a cikk folytatását a tudatosvasarlo.hu oldalon!

Forrás: