Zabbal és árpával csökkenthető a koleszterin?

A bolognai Sant’Orsola-Malpighi Egyetemi Kórház és az Olasz Táplálkozási Alapítvány kutatóinak klinikai vizsgálata bebizonyította, hogy a zabban található béta-glükánok csökkenthetik a „rossz koleszterin” szintjét a vérben.

A több mint 80 résztvevő bevonásával lefolytatott vizsgálat során kiderült, hogy napi három gramm zabból származó béta-glükán elfogyasztásával a kutatás alanyainak alacsony sűrűségű lipoprotein (LDL) koleszterinje mindössze négy hét alatt átlagosan 12 százalékkal csökkent, nyolc hét alatt pedig ez a szám már a 15 százalékot is elérte. Mindez azért fontos, mert az LDL – amit gyakran “rossz koleszterinnek” is neveznek és a test koleszterinszintjének nagyrészét kiteszi – magas szintje növelheti a szívkoszorúér-betegségek kockázatát.*

zabpehely

fotó:pixabay.com

A vizsgálatot, amely az első ilyen klinikai vizsgálat volt a dél-európai lakosság körében, 83 résztvevő, 48 nő és 35 férfi közreműködésével végezték. A kutatás elején minden résztvevő koleszterinszintje közepesen magas, a szívkoszorúér-betegségre való hajlamuk pedig alacsony és átlagos volt, emellett közös jellemzőjük, hogy mediterrán étrendet folytattak.

Zab és árparostokkal az egészségért

A béta-glükánok a zabban és árpában található legfontosabb rostok, emellett olyan étrendkiegészítőkben is megtalálhatóak, mint a Herbalife Nutrition Beta Heart® terméke, egy tápanyagban gazdag, vanília ízesítésű italpor, amelynek egyik fő alkotóeleme az OatWell™ zab béta-glükán.

A vizsgálat során a Beta-Heart®- használatával átlagosan 6,5 százalék koleszterinszint csökkenés értek el négy héten, illetve 9 százalékos mérséklődést nyolc héten belül. A kutatók emellett arra jutottak, hogy a résztvevők koleszterinszintje visszatért az eredeti szintre a Beta Heart® szedésének befejezését követően – amely szintén a napi béta-glükán bevitel fontosságát bizonyítja.

A kutatás eredményeire reagálva, Romeo Cazanescu országigazgató elmondta: „A vizsgálat erősíti a Herbalife azon előfeltevését, hogy a béta-glükánok hatékony és biztonságos módon képesek csökkenteni a koleszterint azoknál, akik enyhe, vagy mérsékelt koleszterinszinttel rendelkeznek, beleértve a viszonylag fiatalabb korosztály képviselőit is. A WHO jelentése szerint ugyanis Európában a 25 év feletti felnőttek 54 százaléka rendelkezik magas koleszterinszinttel, ami globálisan a legmagasabb érték”– foglalta össze a szakember.

A vizsgálat eredményeit a “Nutrients” tudományos lap publikálta. A kutatásról készült összefoglaló videó ezen a linken érhető el.

 

* A zabban található béta-glükánok bizonyítottan csökkentik a vér koleszterinszintjét. A magas koleszterinszint növeli szívkoszorúér-betegségek kialakulásának kockázatát. A jótékony hatás eléréséhez szükséges napi zab eredetű béta-glükán bevitel értéke 3 gramm. A szívkoszorúér-betegségeknek több kockázati tényezője van, és ezen kockázati tényezők egyikének megváltoztatása járhat jótékony hatással. A Beta Heart nem hivatott betegségek diagnosztizálására, kezelésére, gyógyítására vagy megelőzésére.

Forrás: https://napidoktor.hu/index