Védőoltással az elhízás ellen

A súlytöbblettel bajlódó emberek a legkülönbözőbb koplalókúrák, diéták és gyógyszerek segítségével igyekeznek megszabadulni a túlsúlytól, de azok hatásossága egyelőre világszerte kevés eredménnyel járt.

Az Egyesült Államokban minden harmadik felnőtt kövér, és a súlytöbblet már gyermekkorban kezd kialakulni. A helyzet Magyarországon sem sokkal jobb: minden ötödik magyar felnőtt cipel fölösleges kilókat magán.

Ha a túlsúlytól oltással lehetne megszabadulni, az nagyobb közegészségügyi előnyt jelentene, mint az influenza járvány elleni vakcina. Keith N. Haffer, az amerikai Braasch Biotech cég vezető kutatója a Journal of Animal Science and Biotechnology szakfolyóiratban tette közzé tudományos eredményeit, amelyek szerint megfelelő oltással, hizlaló koszt ellenére is megbízható súlycsökkenést lehet elérni.

di%25C3%25A9ta3

A lelkesítő hír szépséghibája, hogy a módszer hatékonyságát egyelőre csak kísérleti egereken bizonyították, jóllehet a megfelelő szabadalmi hivatalhoz a cég már benyújtotta az eljárás jogi védelmét biztosítani kívánó kérelmet.

A szomatosztatin olyan hormon, amely a szervezetben gátolja a növekedési hormon és az inzulinszerű növekedési faktor hatását. Az utóbbiak fokozzák az anyagcserét, és ezáltal súlycsökkenéshez vezetnek.

elhizas_teszt_doboz5Az új módszer lényege az, hogy olyan módosított szomatosztatint adnak be injekció formájában, amely a természetes szomatosztatint ellenanyagok termelése útján fékezi. Így a növekedési hormon és az inzulinszerű növekedési faktor hatása érvényesülhet, és a testsúly csökken.

A kutató laboratórium munkatársai két, tíz-tíz hím egérből álló csoportot hizlaltak nyolc héten keresztül zsírban gazdag táppal. A kövér rágcsálók egy csoportját ezután beoltották a módosított szomatosztatinnal, a másik csoport tagjai pedig konyhasóoldatot kaptak kontroll injekcióként.

Az injekciózást a 22. napon megismételték, és az egerek ugyanazt a hizlaló kosztot ették hat héten keresztül. A kísérleti anyaggal kezelt egerek súlya tíz százalékkal csökkent, miközben a hormonszintjük nem változott, a sóinjekció ellenben nem gátolta a további hízást.

Most mindenki várja az emberen történő vizsgálatokat.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.