Turbózzuk fel: 6 reggeli anyagcsere-javító tipp

Gondoltunk már arra, mennyivel jobb lenne a napunk, ha egy kicsit hozzájárulnánk az anyagcsere felpörgetéséhez? Íme néhány tipp, amellyel ezt megtehetjük és egész nap jobban érezzük majd magunkat.

Az anyagcserénk megfelelő működésén igen sok dolog múlik. Ha reggel fellendítjük azt, egész nap jól „dolgozik” majd, s minden egyes anyacsere-javító tippnek külön is megfigyelhetjük a jelentőségét – figyelemreméltó lesz a különbség. Érdemes egy időben csak egyet kipróbálni, hogy lássuk, mit is tesz.

Ugráljunk reggel 5 percig!

Kiváló anyagcsere-javító. Emlékszünk még arra, hogy gyermekként mindenen és mindenhol ugrálni szerettünk volna, legyen az anya és apa ágya, a kanapé vagy a trambulin? Az ugrálásnak igen áldásos hatásai vannak, felpörgeti a vérkeringést és a pulzusszámot, de ennél is fontosabb, hogy segíti a nyirokrendszer működését. Utóbbinak nem teljesen olyan a pumpáló hatása, mint a keringési rendszernek a szívre, ezért támaszkodik a mozgásra, hogy keringtesse a folyadékot. Az ugrálás segíti a pajzsmirigy működését és kalóriát is éget. Ugrálni pedig bárhogy lehet – az anyagcsere-javító mozgást végezhetjük zenére vagy ugrálókötéllel is, ahogy tetszik!

citromos víz

Citromos víz

Ha egyszerű anyacsere-javító tippre vágyunk, a reggeli citromos víz-fogyasztás kitűnő ötlet. Csupán friss, lehetőleg bio citromra van szükségünk, amelyből egy darabot belefacsarunk egy pohár vízbe. Sokan meleg vizet használnak, de lehet az ásványvíz is. A legjobb a szűrt víz, de az ásvány- és a csapvíz is kielégítő. Nyers mézet, gyömbért reszelve vagy fahéjat is adhatunk a vízhez a tökéletesebb egészségügyi hatás érdekében.

Két tojás, bármilyen formában

A tojás jelentős mennyiségű fehérjét tartalmaz, amely energiát ad a nap kezdetére és az anyagcserét is segíti. Az egyik legjobb és leginkább ajánlott reggeli. A tojássárgájától semmiképp se szabaduljunk meg, az a legtáplálóbb része. Fontoljuk meg kókuszolaj használatát a főzésekor vagy sütésekor – adhatunk hozzá spenótot, fokhagymát, cukkinit, gombát, paradicsomot, avokádót is, készítsünk belőlük rántottát. Tökéletes anyagcsere-javító reggeli!

Nyújtás

Akár jógáról, akár egyéb tornatípusról van szó, a nyújtás légzéssel egybekötve remek módja annak, hogy anyagcserénket „pályára állítsuk”. A kora reggel ráadásul ideális a mély lélegzetvételekhez. A légszennyezettség szintje még alacsony, a levegőben levő frissítő prána vagy vitális erő hajnalban van a legmagasabb ponton.

Zöld tea

A zöld tea, simán leszűrve, ízesítők nélkül egyike a legtökéletesebb italoknak az egészséges életmódért. Lendületbe hozza az anyagcserét, de nem olyan „ütős”, mint egy kávé. Annyi kalóriát sem tartalmaz, mint egy tipikus koffeines ital. Így az anyagcsere-javító szokással kalóriát is égetünk! Ha a cukros üdítőkről átállunk a zöld teára, már annak kiváló karcsúsító hatása lehet. Citrommal ízesíthetjük, hogy finomabb legyen!

Kézi súlyzók vagy saját súlyunk emelgetése

Az izomépítő gyakorlatok tökéletesek anyagcsere-javító gyakorlatnak. A reggel pedig a legjobb időszak a súly emelgetésre – az erőkifejtéssel a szervezet zsírégető üzemmódba kapcsol, ahelyett, hogy zsírt tárolna. Jó ötlet még a „tipikus hatos” gyakorlatsor elvégzése, azaz felülések, fekvőtámaszok, lábemelgetés, híd, guggolás, esetleg kézenállás végrehajtása.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php