Rettegek a fürdőruhámtól!

A nyár közeledtével egyre kevesebb ruhát viselünk és lassan előkerülnek a bikinik is. Egy új felmérés szerint ez azonban sok nőt stresszel és rossz érzésekkel tölt el.

Elég, ha csak arra gondolnak, hogy milyen lesz majd újra felpróbálni egy bikinit a próbafülkében és máris eluralkodik rajtuk a rosszkedv.

A probléma az úgynevezett ön-tárgyiasításban rejlik. Pszichológusok szerint ugyanis gyakori, hogy a nők és a fiatal lányok annyira adnak mások véleményére, hogy külső szemmel nézik a saját testüket, és szinte csupán egy tárgynak érzik magukat. "Ha valaki folyamatosan aggódik a külseje miatt és szégyelli a testét, az étkezési zavarokhoz is kapcsolódhat. Az ön-tárgyiasításnak számos negatív következménye lehet" – magyarázta Marika Tiggemann, a tanulmányt író vezető pszichológus.

hasplasztika8

Az ausztrál Flinders Egyetem kutatói a vizsgálatokba 102 nőt vontak be, akiket négy csoportra osztottak. Az első csoport tagjait arra kérték, hogy képzeljék el, milyen érzés lenne felpróbálni egy bikinit egy próbafülkében, a másik csoportnak pedig azt kellett elképzelnie, hogyan érezné magát bikiniben sétálgatva a parton. A másik két csoportnak ugyanezekbe a szituációkba kellett beleképzelniük magukat, csak bikini helyett farmerral.

Nem meglepő módon a nők rosszabbul érezték magukat fürdőruhában, mint farmerben. Az azonban meglepte a kutatókat, hogy a próbafülkés bikinis szituáció érintette a legrosszabbul az önkénteseket. Ebből a szakértők szerint az következtethető, hogy az ön-tárgyiasítás egy belső folyamat. A próbafülkékben egyébként a kutatók szerint számos tárgyiasító tényező lehet: tükrök, erős fény, és a többi ember jelenléte, akikhez hasonlíthatjuk magunkat.

A tanulmány a Sex Roles oldalain jelent meg.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: