Őserő az étkezésben – paleolit táplálkozás

A civilizációs betegségek alapja a civilizáció maga. Törődjünk bele, vagy van megoldás a szinte mindenkit érintő betegségekre?

Az elhízás népbetegség, ahogy a szívroham, depresszió és a cukorbetegség is.

Azon pedig már abszolút meg sem lepődünk, ha allergiásak vagyunk. Inkább az válik furcsává, ha csak egy tényező miatt prüszkölünk, vagy vakarózunk. Az okokat mindenki gyanítja. Helytelen táplálkozás, felgyorsult életmód és egészségtelen környezet. Emiatt egyre többen próbálnak a helyes étkezés irányába fordulni. Az új elmélet alapján viszont elképzelhető, hogy eleve helytelen a számukra helyesnek vélt irány. Hogyan lehet ez?

Akár az őseink

A paleolit táplálkozás alapjaiban szakít a nyugati étkezés elveivel, mivel azokat hibásnak véli. Abból indul ki, hogy a már két millió éves evolúciónk csupán tízezer éve folytat földművelő életmódot. Ennek következtében felfedezi a cukrot és elkezd sok más mellett gabonát termeszteni. Tulajdonképpen ettől a pillanattól mondhatjuk, hogy elindultunk a lejtőn lefele. Mára pedig egészen sebesen rohanunk és nem akarjuk észrevenni a szakadékot – állítják az elmélet követői.

Genetikailag teljesen megegyezünk a kőkorszaki emberrel. A meglepő tény viszont az, hogy ők – velünk ellentétben – átlagosan 70-80 évet éltek. Ez az egyik legfőbb érvük a paleolit táplálkozás követőinek. Vajon ez tényleg véletlen egybeesés lenne? És vajon lehetséges ennyire hosszú idő elteltével azonos módon táplálkozni elődeinkkel?

Tiltólista

A cukor és a gabona minden mennyiségben tabu. Ezek mellett a sajtok, túró és más tejtermékek szintén a tiltólista csúcsán állnak. Egyedül azoknak az ételeknek a fogyasztása megengedett, melyeket őseink halászó-vadászó életmódja lehetővé tett. Tehát a hal, hús, magvak illetve a zöldség és gyümölcs kerülhetnek az asztalunkra. A speciális diéta követői azonban megnyugtatnak mindenkit, mivel mind arról számoltak be, hogy miután a szervezetük átállt, és fokozatosan kitisztult az eddig elfogyasztott méreg- és salakanyagtól, sokkal üdébbnek, energikusabbnak érezték magukat.

Válts étrendet, életmódot és mozgásformát!

A téma iránt fogékonyak számos segítséget kapnak, ha úgy érzik, itt az ideje váltani. A paleolit táplálkozás elméletét bemutató könyvek mellett, főzőtanfolyamok és receptek adnak kiindulási alapot. A táplálkozás megváltoztatása magával vonja az életmód egészének átalakulását. A testmozgás az egészségünk megtartásához elengedhetetlen, viszont akárcsak az étkezésnél, itt is vissza kell térnünk kőkorszaki elődeinkhez.

Eszerint intenzív, de rövid egységekben kell átmozgatnunk a testünket – mintha vadásznánk. Az elmélet követői szerint nem tesz jót a testnek folyamatosan ugyanazt a mozgásformát, ugyanabban az időszakban végezni. Fő a rendszertelenség, mivel a szervezetünk képes, sőt, szüksége van az ehhez való alkalmazkodásra.

Ellenérvek

A paleolit táplálkozás támadói hangsúlyozzák, hogy senki sem lehet biztos abban, mi ettek elődeink. Bizonyos régészeti leletekből ugyanis arra lehet következtetni, hogy gabonaféléket is fogyasztottak, annak ellenére, hogy vándorló életmódjuk volt. Mások pedig magát az elgondolást kifogásolják. Az idő halad előre, a világ fejlődik, melyben mi magunk is alkalmazkodunk a környezet változásaihoz és fordítva. Szerintük a tudomány adta lehetőségeket meg kell ragadni és számunkra hasznos módon felhasználni, nem elzárkózni és a múltba révedni.

Forrás: https://napidoktor.hu/index