Öregedés lassítás? – Titka a jó evés és alvás

Ha minél tovább fiatalosak szeretnénk maradni, jó tudni, hogy a gyümölcsök, zöldségek, magvak, a dió, hüvelyesek és a gabona kis mennyiségben igen fontosak az öregedés lassítása szempontjából és rendkívül egészségesek is.

Fontos számunkra az öregedés lassítása és a hosszabb élet? A kulcsszó: jó evés, alvás – vagyis annak megfelelő minősége -, valamint a pozitív gondolkodás.

„Több fontos dolog is van, ami szerepet játszik az öregedés lassításában. Az első az élelmiszer természetesen. Hogy mit eszünk, az meglátszik kívül is. A második az, hogy miként gondolkodunk. Ha pozitívak vagyunk, akkor a bőrünk, a sejtjeink „boldogok”, s nem öregszünk olyan hamar, mint ha stresszesek és boldogtalanok vagyunk” – mondta el Neha Ranglani wellness szakértő, a Sony BBC Earth „Hogyan maradjunk fiatalok” showjának résztvevője.

öregedés lassítása

„A harmadik dolog az alvás, amely nagyon lényeges. Ezek határozzák meg a fiatalságot” – szögezte le.

Anjou Ghei wellness szakértő hozzátette: az étel, amit megeszünk, közvetlen befolyást gyakorol a fizikai, mentális és érzelmi egészségre.

„A kiegyensúlyozott étrend megadja azt a tápanyag-igényt, amelyre szükségünk van mindennapi aktivitásunkhoz. A teljes napi kalória-bevitelt is számításba kell venni, amikor testmozgást végzünk” – tette hozzá.

Ranglani szerint a gyümölcsök, zöldségek, dió, magvak és a gabona kis mennyiségben, valamint a hüvelyesek is rendkívül egészségesek. „Minél több természetes és minél kevesebb feldolgozott ételt fogyasztunk, annál inkább teszünk az öregedés lassítása érdekében: megadjuk szervezetünknek a szükséges tápanyagokat, vitaminokat és antioxidánsokat, amelyek segítenek a kollagénformálódásban és fenntartják a bőr rugalmasságát.” Ilyen módon a sejtek gyorsabban lebomlanak és megújulnak – ha ugyanis egészségtelen ételeket eszünk, a sejtek megújulása nem történik meg.

Ahhoz, hogy az egészséges étrendet betarthassuk és az öregedés lassítása mindennapos cél legyen, bizonyos fokú szervezettségre van szükség. Mindig meg kell egy kicsit tervezni előre, mit fogunk enni, mert ha nem így teszünk, naponta odaállhatunk a gyorsétterem pultjához és a minél hamarabb elkészülő étel mellett dönthetünk, mely nem éppen egészséges.

Naponta vigyünk magunkkal a munkahelyre is előre elkészített, egészséges ételeket, így le fogunk szokni arról, hogy a főételek között chipset, teát, kávét, csokit vagy péksüteményt fogyasszunk.

Az öregedés lassítása érdekében még két dolgot tehetünk meg. Kezeljük az életünkben a stresszt, aludjunk eleget – ha problémánk van az alvással, keressünk fel alvásszakértőt! -, és fogyasszunk kevesebb alkoholt.

A teával és a kávéval is érdemes csínján bánni, a cigarettáról nem is szólva. Ezek a dolgok mindig károsak lehetnek a fiatalságunkra nézve.  A füstből eredő méreg a bőrt csúnyává, fakóvá teszi és hozzájárul a gyorsabb ráncosodáshoz. Az efféle káros szenvedélyekről mindenkinek le kell szokni, ha boldog és egészséges életet szeretne élni – tanácsolják a szakértők.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.