Okoseszközök segíthetnek ledobni az ünnepek alatt felszedett kilókat

Előfordulhat, hogy még a strandszezonig sem fog lemenni a súlyunk: egy 2016-os kutatás szerint a felesleg felét még öt hónap alatt sem tudjuk leadni.

Komoly segítség lehet, ha folyamatosan nyomon követjük a fejlődést és a sikereket, és jó, ha van eszköz, ami elkötelezett edző módjára figyelmeztet és motivál, ha már feladnánk.

Azoknak is kevésbé kell aggódni, akik túl elfoglaltak az edzéshez, mert munka közben is tehetnek azért, hogy hosszú távon megszabaduljunk a felesleges kilóktól.

Mint az Amerikát, Németországot és Japánt vizsgáló felmérésből kiderült, átlagban fél-egy kilogramm körüli pluszt szedünk föl, legyen szó bármilyen ünnepről is. Bár mozgásra mindenképp szükség lesz, a MediaMarkt segítségével mutatunk három kelléket, ami segíthet.

mérleg, alvás,diéta

Kérlelhetetlen felügyelő a talp alatt

Például jól jön az okosmérleg. Ezzel nyomon követhetjük a mozgás hatékonyságát, így a rendszeres ellenőrzés során biztatóan hat, ha látjuk a fejlődést.

Általa nyomon követhetjük a testzsír-százalékunk és a szervezetünkben található víztömeg változását, néhány pedig még az izomzatunkra vonatkozóan is szolgáltat adatokat.

Ha már egyszer rávettük magunkat, hogy lenyomjunk otthon néhány fekvőtámaszt reggelente, egy ilyen mérleg hasznos kiegészítő lehet. Már csak azért is, mivel a Food and Brand Labs adatai szerint azok, akik a fogyási időszak alatt gyakrabban mérik magukat, többet tudnak fogyni egységnyi idő alatt.

Lakjon az edző a karunkon

Ha rászánjuk magunkat arra, hogy a fotelből kimerészkedjünk, igazi sporttársunk lehet egy aktivitásmérő karpánt.

Ezek többsége számolja nekünk a megtett kilométereket, lépéseket, figyeli a pulzusunkat, emellett pedig néhány arra is alkalmas, hogy naponta motivációs e-mailekkel bombázzon bennünket. Ezzel elérhetjük azt, hogy ha már rászánjuk azt a napi húsz percet – fél órát, lássuk a saját eredményeinket, kapjunk visszacsatolást és ezáltal legyen erőnk a folytatáshoz.

A karpántok egyre olcsóbbak, s többnyire teljesítik még az okosóra egyes értesítési funkcióit is.

polar

Az elfoglaltak állva fogynak

Akadnak, akik a kötelező munkába járás, család, hobbik és egyéb elfoglaltságok mellett nem tehetik meg, hogy még sportra is gondoljanak.

Nekik újabban az álló munkaállomás lehet a megoldás.

A trend egyre gyorsabban terjed Magyarországon is. Egészségügyi előnyei mellett ez a típusú munkavégzés a fogyásra is jó.

JustStand adatai szerint, ha csak 30 percet dolgozunk is naponta állva, akár 2,3 kilogrammot is fogyhatunk egy év alatt.

Forrás: Hirado


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.