Nyaralás meglepetések nélkül: mit együnk?

Utazáshoz könnyen emészthető, nem romlékony ételt, szendvicset vigyünk magunkkal, lényeges, hogy ne okozzanak a hasban kellemetlen szorító, puffasztó érzést!

Csomagoljuk külön a lédús zöldségeket, mert azok eláztatják a szendvicsünk tartalmát! Gondolnunk kell arra is, hogy a nagyobb víztartalmú töltelékáruk (párizsik, sonkák, májkrémek) gyorsabban romlanak, mint a száraz húskészítmények.

Az előzetesen megmosott, fogyasztásra kész gyümölcsökön kívül nassolni valónak mindenképpen olyan élelmiszert vigyünk, amelynek a töltelék része inkább szilárdnak mondható, jól bírja a meleget, nem folyik.

Csokoládét nyáron csak hűtőtáskában érdemes szállítani, mert különben megolvad, és csak újra lehűtve fogyasztható, akkor pedig már veszít élvezeti értékéből.

Amikor egy utazást tervezünk, mindig alaposan gondoljuk végig, hogy hova megyünk, vízpart mellé, hegyekbe, esetleg a passzív pihenés formáját választjuk és egész nap a szálláshelyünkön fogunk tartózkodni?

Milyen lehetőségeink lesznek az étkezések terén? Milyen ellátásra fizetünk be?

Tudta-e ?
…hogy a magyar turisták számára a külföldi célpontok közül továbbra is a sláger Horvátország, a második és harmadik leggyakoribb külföldi nyaralási helyszínek az olasz és görög strandok?
…hogy a mediterrán országokban többek közt azért alkalmaznak intenzív fűszereket, mert azok fertőtlenítő hatással is bírnak?
…hogy az oregánóban, a kakukkfűben és zsázsában megtalálható karvakrol a természetben található legerősebb fertőtlenítő hatású anyag? A vizsgálatok szerint 26-szor erősebb, mint a például műtőkben fertőtlenítésre használatos anyagok.
…hogy a szervezet víztartalma a kor előrehaladtával egyre csökken? Az újszülött szervezete 72%, a felnőtté átlagosan 60%, míg az idős emberé csupán 50% vizet tartalmaz?
…a görögdinnye víztartalma 91,5%?

Megérkeztünk!

Ha mediterrán vagy trópusi országokba van lehetőségünk eljutni, könnyen „gazdagodhatunk” bélrendszeri fertőzésekkel. Ezeket a fertőzéseket gyakran az elfogyasztott ételek vagy a víz továbbítja. Enyhe lefolyású eseteknél elég, ha magunk próbálunk meg segíteni a problémán, ilyenkor az elvesztett folyadék és ásványi anyagok pótlását ásványvizekkel, gyümölcslevekkel, rehidráló izotóniás italokkal pótolhatjuk. A tünetek kezelésére hasfogók, görcsoldók jönnek szóba.

Súlyosabb esetben azonban keressünk fel egy helyi orvost, mert akár a bélmozgás csökkentésére ható gyógyszerre, de előfordul, hogy antibiotikumokra is szükség lehet.

Gyerekek esetében azonnal forduljunk orvoshoz, mert a kiszáradás veszélye náluk hamarabb fennáll. Ilyen esetben a folyadékpótlás infúzió formájában könnyebben kivitelezhető.

Ha a fertőzéseket meg szeretnénk előzni, indulás előtt egy héttel szedhetünk többkomponensű probiotikus készítményeket, amelyeket magunkkal is vihetünk. Ilyen készítmények már gyerekek számára is elérhetők.

Forrás: