Nemi étkezés

Miért van több vegetáriánus nő, mint férfi? Miért tudnak a nők általában többet arról, hogy mit esznek? Mindez csak a csomagoláson található jelölésekről és az alak megőrzéséről szól, vagy valami más is van a háttérben?

„Állati” vonások

Dr. Maria Paola Graziani, az olasz Nemzeti Kutatóintézet táplálkozással foglalkozó pszichológusa szerint az étrendet egy bizonyos szimbolizmus határozza meg, amely a mélyen bennünk élő „állati” vonásokból ered. „A nemek étkezési szokásai évezredek óta különbözőek”, véli Graziani, akinek meggyőződése: nem csupán „azok vagyunk, amit megeszünk”, hanem ízlésünk a belső folyamatokat jelzi a külvilág számára.

Az étkezési szokásokat elemző, beszélgetésekre és statisztikai elemzésre alapozott kutatás kimutatta: a gabonatermékek, gyümölcsök és zöldségek, fehér húsok, stb. igen népszerűek a szebbik nem körében. A férfiak ezzel szemben jobban kedvelik a vörös húsokat és a hagyományos ételeket. Több tojást, érett sajtot, tejfölt fogyasztanak, és ugyanez igaz minden kalóriadús ételre, amit aztán sörrel, borral vagy más, magas kalóriatartalmú itallal öblítenek le.

Graziani úgy véli, étkezési szokásaink több ezer év genetikai örökségének köszönhetőek, ugyanis férfi elődeink erejük növelésére, és így a csoporton belüli dominancia megszerzésére törekedtek. Mindazonáltal a kutatás további eredményei igen ellentmondásosak, és többet árulnak el az olasz nőkről, mint angol, lengyel, svéd, vagy éppen magyar társaikról.

shutterstock_555786914803

Étkezési szokások és sztereotípiák

„A nők bizonyos sztereotípiák segítségével lépnek fel a világban, így többek között törékenyebbnek és sérülékenyebbnek mutatják magukat”, fejti ki Graziani, aki arra a következtetésre jutott, hogy a nők ösztönösen olyan táplálékokat választanak, melyek kifejezik „kifinomultságukat”: salátákat, halat és gyümölcsöket. „Mi nők könnyebb ételeket preferálunk, mert tudjuk, hogy így könnyebben őrizzük meg az alakunkat”, véli Graziani, de hozzáteszi: „ennél többről szól a dolog. Az ízek nem csak tudatosan vonzanak minket.”

A gyümölcsök és zöldségek, a könnyű ételek, a mozzarella és a joghurt nem csupán alacsony kalóriájú étkek, hanem az ízük is összetettebb. Vagyis, minden a hedonizmus kérdésére vezethető vissza, és a nők nyilván kevésbé űzik ezt az asztalnál (ám máshol jobban?).

Fontolva haladók

Graziani alaptéziseit egy másik, étkezési szokásokat vizsgáló tanulmány is megerősíti (Rolls, 1991): a fiúk már fiatal kortól több zsírt, sót és cukrot fogyasztanak, miközben a lányok több zöldséget esznek, és ez a tendencia felnőtt korban sem változik. Egy további felmérés bizonyította, hogy a nők, különösen a magasan képzettek, hajlamosak korlátozni a húsfogyasztásukat (Leitzmann, 1996).

shutterstock_662185781

„A nők táplálkozása általában egészségesebb, és ennek egyik oka lehet, hogy a nők nyitottabbak az egészséget pozitívan befolyásoló döntések iránt, valamint könnyebben fogadják el az egészség megőrzését célzó új ötleteket”, véli Martina Seewann, étkezés-kutató. De valóban csak arról van szó, hogy a nők jobban megfontolják, mint a férfiak, hogy mit is fogyasztanak, és ezt tükrözik étkezési szokásaik is?

Tény, hogy elég megnézni a férfiak és a nők arányát bármelyik éjszakai gyorsétteremben! Akárhogy is van, a tanulmány érdekes kérdéseket vet fel azzal kapcsolatosan, hogy a férfiak és a nők étkezése milyen különbözőképpen alakult ki – és hogy mennyire lehetséges az elsődleges ösztönök leküzdése.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.