Memóriavesztés: kisebb esélyük van rá a gyümölcs- és zöldségevő embereknek

Az egészséges étrend sokat tesz érte

Megvédheti az agyát, akinek nem hiányzik mindennapjaiból a sok gyümölcs és zöldség fogyasztása. Egy új tanulmány rámutatott, hogy a memóriavesztés mértéke sokkal kisebb ezeknél az embereknél.

Érdemes egészségesen táplálkozni: a sok gyümölcs és zöldség sosem hátrány. Erre hívta fel a figyelmet egy új tanulmány is, amely két évtizeden át – pontosan 26 éven keresztül – követte nyomon egy nagyobb csoport egészségét. Összesen 27.842 emberről van szó, a tanulmányt pedig a Bostoni Harvard T.H. Chan Közegészségügyi Iskola végezte.

A résztvevők mind részletes kérdőíveket töltöttek ki étel- és italbevitelükről, már a kezdetkor, 1986-ban – ekkor átlagosan 51 évesek voltak. Ezután minden 4 évben kitöltötték ismét, 2002-ig.

Fotó: 123rf.com

A nyomonkövetés 2012-ig tartott, ekkorra az alanyok átlag életkora 70 év volt.

Az elmúlt pár évben olyan rövid teszteket is kértek tőlük, melyből kiderült, vajon észrevettek-e csökkenést a memória terén, nehezebb-e visszaemlékezniük dolgokra.

Az elemzés kimutatta, hogy minél nagyobb mennyiségben fogyasztottak bizonyos ételeket és italokat, annál alacsonyabb volt a memóriavesztés esélye és a gondolkodási készségek csökkenése.

A legjelentősebb hatást a leveles zöldségek mutatták, a piros és sötétnarancs zöldségek, a bogyós gyümölcsök és a narancslé.

A Neurology szaklap a közelmúltban publikált a tanulmányt és annak részleteit.

Dr. Changzheng Yuan fő szerző elmondta: ez további bizonyítékokat szolgáltat arról, hogy az étrendi választások igen fontosak lehetnek az agy egészségének fenntartása érdekében.

Fotó: 123rf.com

A szubjektív kognitív funkció (SCF) célja az volt, hogy rámutasson a teszt során memória- és gondolkodási képességbeli változásokra, melyeket a résztvevők észlelhettek. Ez a teszt még az előtt jelzi a memória- és a gondolkodási képességek csökkenését, hogy azok objektív tesztek során megmutatkoznának. Az alanyok kétszer töltötték ki, 2008-ban és 2012-ben.

Ennek alapján az embereket jó, mérsékelt és szerény SCF-kategóriába sorolták. Minden memóriacsökkenés, amelyet ez kimutat, már az enyhe kognitív károsodás (MCI) kezdetét jelenti. Az állapot gyakran előzi meg az Alzheimer-kór kialakulását.

A tanulmányban résztvevők 55 százaléka jó, 38 százaléka mérsékelt és 7 százaléka szerény minősítést kapott.

Fotó: 123rf.com

A kutatók ezután öt csoportra választották szét az embereket gyümölcs- és zöldségfogyasztásuk alapján. A legtöbb zöldséget az ette, aki 6 adagot fogyasztott naponta, a legkevesebbet pedig, aki csak kettőt. Az átlagos napi fogyasztás 3 adag volt.

Ezek alapján megállapítást nyert, hogy akik a legtöbb zöldséget ették, azoknál 34 százalékkal kevésbé volt jellemző a memóriavesztés.

A legtöbbet evők körében csak 6,6 százalék teljesített szerényen az SCF-teszten, összehasonlítva a 7,9 százalékkal, akik a legkevesebb zöldséget és gyümölcsöt fogyasztották.

Az is kiderült, hogy 47 százalékkal volt kisebb esélyük a szerény SCF-re azoknak, akik naponta ittak narancslét, összevetve őket az azt csak havi egyszer fogyasztókkal. Az összefüggés az idősebbeknél volt a legrelevánsabb, akik naponta ittak ilyet.

Fotó: 123rf.com

Azok az alanyok, akik a legtöbb gyümölcsöt ették naponta, szintén legkevésbé voltak szerény SCF-teljesítményűek. Megállapították azt is, hogy akik a tanulmány kezdete óta nagy mennyiségben ettek gyümölcsöt és zöldséget, azoknál 20 évvel később kisebb volt a szerény SCF-érték valószínűsége.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php