Krómláz Európában – A súlyvesztés új segítője

A króm a táplálkozásunk  alapvető nyomeleme, mely fokozza az inzulinműködést, valamint befolyásolja a szénhidrát-, fehérje- és zsíranyagcserét.

Az idén befejeződött nemzetközi tudományos kísérletek igazolták, a króm a súlyvesztés segítőjeként is használható, valamint javíthatja a vércukorkontrollt a cukorbetegségben szenvedő embereknél.

Diabetes Cares szaklap tette közzé az első ezzel kapcsolatos publikációkat, amely az elmúlt hónapokban valóságos krómlázat indított el Európában,  legalábbis  korábban nem tapasztalható érdeklődést a nyomelem iránt. Mikor az étrendi krómról beszélünk, amelyre az emberi testnek van szüksége, akkor arról a formájáról van szó, amely körülöttünk sokfelé megtalálható; a levegőben, a vízben, a talajban valamint az ételeinkben is.

chrome

Mint minden más nyomelem esetében, az ételben lévő mennyisége igen kevés, és az alapján változik, hogy milyen mértékben van kitéve a környezetben, valamint az előállítás során. Általánosságban a húsok, rákok, halak, tojások, teljes kiőrlésű gabonák, diófélék valamint néhány gyümölcs és zöldség is jó krómforrásnak számít.

A króm pótlása világszerte terjedőben, elsősorban  étrend-kiegészítő formájában. Ugyanis az  alacsony krómkoncentráció növelheti a diabetes előfordulását, valamint ennek következményeként a szívbetegségek kialakulásának kockázatát és olyan betegségek megjelenésének rizikóját, mint a diabétesz és a szív-érrendszeri elváltozások.

Mindezt megerősítette  Kempelen Péter professzor, a Semmelweis Egyetem belgyógyászait klinikájának egyetemi tanára is néhány hónappal ezelőtt egy  magyarországi sajtótájékoztatón.  Bizonyossá vált, hogy  azok körében, akik étrend-kiegészítő formában krómpótlásban részesültek, szignifikánsan javult a glükóztolerancia, valamint csökkent a koleszterin és triglicerid szint.

weight-loss

Mivel a króm  hatással van a glükóz-, valamint zsíranyagcserére, a kutatók felfedezték a súlyvesztés elősegítésében, valamint a testösszetétel javításában (pl. kevesebb zsír, több izom) való szerepét. Az is bizonyossá vált, mivel kicsi az esély arra, hogy általános étrend mellett ártalmas mennyiségben lehetne krómot fogyasztani, a króm adagolása engedélyezett az élelmiszerek előállítása során valamint a krómkiegészítők is népszerűvé váltak. A Bio-Króm Chromo Precise (krómos élesztő) pedig már a felszívódást, az optimális hasznosulást segíti szerves kötésű krómmal, magas biológiai hasznosulással.

A króm – mondhatni pestiesen – itt van már az előszobában. Az elmúlt évtizedekben a szakemberek körében sem sokat halhattunk  róla. Manapság pedig szinte divat lett erről beszélni, és alkalmazni ezt az értékes nyomelemet a mindennapi táplálkozásunk során.

Forrás: