Japán élethosszabbító étrend

Tovább élhet az, aki a hagyományos japán étrendet követi, állítja egy friss kutatás.

Azon felnőttek esetében, akik a távol-keleti ország kormánya által javasolt étrendet követték, 15 százalékkal alacsonyabb volt a valószínűsége, hogy 15 éven belül meghalnak, szemben azokkal, akik nem fogadták meg a tanácsokat. A tanulmányból kiderült, hogy az étrendjüket szigorúan felügyelő japánok esetében 22 százalékkal csökkent a stroke kockázata.

A felkelő nap országa egyébként is híres arról, hogy itt az egyik legmagasabb a lakosság várható élettartama, amiben fontos szerepet játszik az étrend, különösen a halban gazdag, szójabab alapú termékek, és az alacsony zsírbevitel

– írta a Kayo Kurotani, a tokiói National Center for Global Health and Medicine vezető kutatója által irányított csapat.

Foto:webmd

A japán étrendnek öt sarkalatos eleme van: a gabona, a zöldségek, a halak és húsok, a tej és a gyümölcsök. A több mint 36 ezer férfi és 42 ezer nő bevonásával készült, 10 éven át tartó kutatás során folyamatosan nyomon követték az alanyok élelmiszer-bevitelét.

Az eredményekből jól kitűnt, mennyire tartották be a résztvevők az útmutatásokat, és ez alapján jutottak arra a következtetésre, hogy azok, akik szigorúan vették a tanácsokat, 15 százalékkal csökkentették a korai halál kockázatát.

Sikerült például kiküszöbölni a szív- és érrendszeri betegségeket , főként a stroke-ot. Nem meglepő módon azok, akik sok zöldséget és gyümölcsöt, valamint kellő mennyiségű halat és húst fogyasztottak, azok eredményei lettek a legjobbak.

Fontos megjegyezni, hogy Japánban az emberek lényegesen több halat és sokkal kevesebb marha és disznóhúst fogyasztanak, mint a nyugatiak. Tehát a sok zöldség és gyümölcs mellé szükséges a megfelelő mértékű, de nem túlzásba vitt húsfogyasztás is, hogy az ember egészséges maradjon.

Étrend pikkelysömörös panaszokra

Forrás: Szívderítő