Isteni az illata! Kérhetek még?

Egy nemrég a BioMed Central Flavour című kiadványában megjelent cikk szerint az erősebb illatú és aromájú ételekből kisebbeket harapunk, ami segíthet kontrollálni azt, hogy mennyit fogyasztunk az adott ételből.

Minél kisebbeket harapunk ugyanis, annál hamarabb érezzük jóllakottnak magunkat.

Az aromát elsősorban az étel összetevői és textúrája határozzák meg. Ha kisebbeket harapunk, kevesebb ízanyag jut a szánkba, ami megmagyarázza, miért eszünk kisebb falatokat az ismeretlen vagy kevésbé kedvelt ételekből. Hogy külön tudják vizsgálni az ételek aromájának hatásait, a holland kutatók olyan kísérleti módszert hoztak létre, amellyel különböző illatanyagokat tudtak a résztvevők orrába juttatni a vizsgálatok során, miközben az önkéntesek egy süteményt fogyasztottak.

pizza2

"Minél erősebb volt az étel illata, annál kisebbeket haraptak a résztvevők" – mondta Dr. Rene A. de Wijk, a kutatás vezetője. "Úgy tűnik, agyunk a harapás nagyságának módosításával tudat alatt képes befolyásolni az ízanyag-bevitelt."

A vizsgálatok szerint az ételek szagának erősebbé tételével az egyes harapásoknál 5-10 százalékkal csökken a bevitel. Ha az étel aromásabb és kisebb adagokban érkezik, hamarabb érezzük jóllakottnak magunkat, ezzel pedig könnyen fogyhatunk is.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: