Így lehet fogyni a chiamaggal

Az utóbbi évek egyik slágerélelmiszere a chiamag, hiszen rostokban gazdag, eltelít, ezért segít a fogyókúrázásban. Ugyanakkor nem szabad nyakló nélkül ennünk, mert kellemetlen mellékhatásai is lehetnek.

 

A chia, illetve magyarul azték, vagy spanyol zsálya nevű növény magja eredetileg Közép- és Dél-Mexikóban, illetve Guatemalában ismert, onnan ered. Az aztékok előszeretettel fogyasztották, olyan fontos élelmiszerük volt, mint a kukorica. Azért olyan népszerű és fontos mag, mert igen gazdag magnéziumban, mangánban, rostokban, fehérjében, omega-3 és omega-6 zsírsavakban. Mindennapi táplálkozásunk során fontos, hogy elegendő rostot fogyasszunk, mert az segíti az anyagcserénket, és nem engedi az egekbe szökni a vércukorszintünket étkezések után.

A chiamag nagy segítőtársunk ebben, emellett ráadásul el is telít, azaz az éhségérzet később jelentkezik. Ha ez még nem lenne elég, a kis magok még többféle antioxidánst is tartalmaznak, s ez az esszenciáliszsírsav-tartalommal kombinálva már képessé teszi őket arra, hogy jótékonyan hassanak szív- és érrendszerünkre. Magas vérnyomás, magas vércukorszint, koleszterinszint, szívritmuszavar megelőzése érdekében is bevethetjük őket.

Fotó: pexels.com

 

Hogyan fogyasszuk?

A magokat önmagukban is rágcsálhatjuk, de müzlibe, joghurtba, salátába keverve, főzelékbe, levesek, mártások sűrítésére is kiváló. Gluténmentes vagy paleoétrendet követőknek is ideális választás lehet, Bármilyen ételbe belekeverhetjük, őrölve a lisztet vagy a zsemlemorzsát helyettesíthetjük segítségével, sütésnél akár a tojást is. Vízzel vagy más folyadékkal érintkezve ugyanis a magok megdagadnak, felpuhulnak, zselés állagúvá válnak.

Ugyanakkor arra figyeljünk, hogy napi 15 grammnál többet ne együnk a chiamagból, ugyanis az már túl sok rostot jelent a szervezetnek. Az eredmény – főleg akkor, ha nem iszunk mellette kellő mennyiségű folyadékot – hasfájás lehet görcsökkel, emésztési problémákkal.

Emellett arra is ügyeljünk, hogy a rendszeres chiamagfogyasztás befolyásolhatja egyes gyógyszerek, vitaminok, ásványi anyagok felszívódását is! S mivel ez is lehet allergén növény, először csak kis adaggal próbálkozzunk – főleg azok, akik allergiásak a mustárra vagy a szezámmagra –, és figyeljük meg, milyen hatással van ránk.

 

Fotó: pexels.com

 

Házi készítésű chiapuding

A chiamag egyik legélvezetesebb formája a chiapuding, ami csak házilag készíthető el, boltokban ugyanis tilos forgalmazni – nem szerepel az engedélyezett élelmiszerek között, míg a chiamag igen. Ám nem kerül nagy erőfeszítésbe házilag elkészíteni sem a pudingot, sem a sportolók körében oly népszerű chiazselét. Utóbbi elkészítéséhez néhány kanálnyi magot áztassunk be kókuszvízbe, és tegyük az egészet egy éjszakára a hűtőbe. A magok saját súlyuk akár tizenkétszeresét is képesek magukba szívni folyadékból, ezért reggelre egy zselés állagú, könnyen fogyasztható, energiadús élelmiszert kapunk, ami feltölt energiával, és növeli az állóképességünket.

Fotó: pexels.com

 

A chiapuding gyerekek által legjobban kedvelt verziójához két bögre tejre van szükségünk, félbögrényi chiamagra – mérjük le, hogy ne lépjük túl az ajánlott fogyasztási limitet –, 2 púpos evőkanál kakaóporra, egy evőkanálnyi vaníliára vagy vaníliás cukorra, egy evőkanálnyi cukorra vagy egészséges cukorpótlóra. Az összes hozzávalót öntsük a turmixgépbe, és keverjük simára. A hűtőbe téve negyed óra alatt besűrűsödik, és már fogyasztható is. Tálaljunk mellé sok friss gyümölcsöt!

Kevesen ismerik a módszert, de a chiamagot csíráztatni is lehet. A magokat áztassuk be 12 órára vízbe, majd öntsük le róluk a folyadékot. 12 óránként cseréljük az áztatóvizet, s pár nap múlva már csírázó kis magjaink lesznek. A magokból áztatás nélkül értékes olajat is préselnek, amit sokrétűen használhatunk a konyhában.

Hogyan gyógyít a chia?

 

Forrás: Hirado